A meghirdetett pozíció alapfizetése nettó 500 ezer forint, ami a bónuszokkal együtt akár egymillió forintra is emelkedhet.
Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10% között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8%-os sáv várható a Grafton Recruitment toborzócég szerint. A cég Salary Guide kiadványai alapján a dolgozók kifejezetten nyitottak a váltásra, így jövőre sokan kereshetnek maguknak új munkahelyet. A felmérésből kiderült az is, hogy a munkaadók idén meghallották a dolgozók igényét, így egyre többen adnak többek között egészségbiztosítást.
Idén a legtöbb fehérgalléros munkavállaló 6-10% közötti fizetésemelést kapott, egyes területeken azonban kiugró mértékű növekedés látható – derült ki a cég új kiadványából. A pénzügyi területen dolgozók 17-20% közötti béremelést is el tudtak érni, miután kifejezetten keresettek ezek a szakemberek. Az üzleti szolgáltatóközpontokban 8-10%-kal növelték a fizetéseket, ugyanakkor az IT-szektor megtorpant. Ezen a területen csak a magasan kvalifikált dolgozók bére emelkedett, a többieké gyakorlatilag stagnált. A gyártás-termelésre az autóipar válsága nyomja rá a bélyegét, ami miatt érdemi leépítések tapasztalhatók a járműgyártásban.
Az IT-sok bére azonban még úgy is kiemelkedő, hogy idén nem igazán nőttek a fizetések a területen. A friss Salary Guide szerint az egy-két év tapasztalattal rendelkező fejlesztők bruttó 7-800 ezer forintot kapnak, míg a seniorok bére a 2 millió forinthoz közelít. Ilyen magas béreket más területen általában csak ennél is magasabb szinten, leginkább a csapatvezetőknek kínálnak. A szolgáltatóközpontokban jellemzően a seniorok bére éri el a bruttó 1 millió forintot, a csoportvezetők és menedzsere fizetése 1-1,5 millió forint között szóródik. A gyártás-termelésben a pályakezdő mérnökök bére bruttó 500-600 ezer forint között alakul, azonban senior szinten itt is egyre inkább 1 millió forint körül mozognak a bérek.
Idén csak azok a munkavállalók tudtak 15-20%-os béremelést elérni, akik munkahelyet váltottak.
Felmérésünk szerint a munkavállalók 70%-a nyitott a váltásra. Az első és legfontosabb indok továbbra is a fizetés, de elkezdett felzárkózni a munka-magánélet egyensúlya, ami kiterjed a cégek által nyújtott otthoni és hibrid munkavégzésre is. Vannak, akik a karrierlehetőség és a szakmai kihívások miatt váltanak, míg mások a közvetlen felettes személye vagy a rossz irodai légkör miatt néznek új lehetőségek után.
– mondta el Farkas Tamás, a toborzócég vezetője. Azok közül, akik csak 1-5% közötti béremelést kaptak idén, 88% nyitott a váltásra. Vagyis csak az ennél magasabb szintű béremelés jelentett megtartó erőt.
Amíg tavaly 10-15% között volt a leginkább jellemző béremelés, addig az idei évre ez 6-10%-ra csökkent. A jövő évben a legtöbb vállalat 5-8%-os béremelést adhat a fehérgallérosoknak. Ez a várható, 3-4%-os infláció felett lesz, de a bérek emelkedése csak kismértékben haladhatja meg a pénzromlás ütemét, ami fenntarthatja a magas váltási hajlandóságot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha a béremelések üteme csökken is, a cégek egyre jobban alkalmazkodnak a munkavállalói igényekhez az egyéb juttatások terén, hogy meg tudják őket tartani.
A béren kívüli juttatások közül a munkavállalók szempontjából hosszú ideje a legfontosabb az egészségbiztosítás. A vállalatok részéről azonban az elmúlt években ez nem volt a legfontosabb juttatások között. Idén úgy tűnik, a cégek is meghallották a dolgozók kérését, hiszen a felmérésünk szerint mostanra munkáltatói oldalon a második legfontosabb juttatási formává lépett előre. A SZÉP-kártya után rögtön az egészségbiztosítás következik, ami a magánegészségügyi ellátások iránti növekvő igényt mutatja
– mondta Farkas Tamás.
A jövő év első felében az egyes szektorok vegyesen teljesíthetnek. A várakozások szerint az IT-szektor fellendülésére még minden bizonnyal várni kell, de az év második fele már a létszám bővítéséről szólhat. Az autóipar válsága ugyanakkor folytatódhat, hiszen itt még nem látni a fellendülés jeleit, sőt, akár újabb leépítések is lehetnek. A gyártás-termelés területén az elektronika és a gyógyszergyártás növekedésnek indulhat. A globális gazdasági problémák miatt mindeközben egyre több üzleti szolgáltatóközpont jöhet Magyarországra is, hiszen a költségcsökkentési kényszer miatt a drága nyugat-európai és tengerentúli egységeket a kelet-közép-európai térségbe szervezhetik ki.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.