Ha lemaradtál volna róla: ezek voltak a 48. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Temérdek magyar melóst rúghatnak ki rövidesen: ez a munkahelyek új trükkje, máris sok az áldozat
Bújtatott létszámcsökkentésekről, műszakleállásokról a tavalyi év második fele óta érkeznek hírek a hazai járműágazatból. Az európai autóipar válsága miatt azonban a magyarországi multik hivatalosan is megkezdhetik a létszámok megvágását – írja a 24.hu.
A lap azt írja, iparági információk szerint egyre inkább az körvonalazódik, hogy a magyar járműágazat nem képes függetleníteni magát az európai autóipar súlyos válságától, a jövő év elején ráadásul tovább romolhat a helyzet. „Kívülről nem látszik, de az egész hazai járműiparban elterjedt már az a hír, miszerint a vállalatok töredék időben termelnek, jellemzően 30–40 százalékos kapacitással működnek. A hétvégi termelésről le is álltak az üzemek, túlórák pedig csak bizonyos területen vannak” - mondta el László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Az alelnök konkrét példák alapján arról is beszélt, hogy hogy a munkaadók váratlanul munkaalkalmassági orvosi vizsgálatok alá vetik a dolgozókat, ezek pedig szigorúbbak, mint a korábbi években. Akiről kiderül, hogy nem alkalmas, annak felmondanak. "Akad olyan üzem, ahol egy nap alatt több mint 60 embert minősítettek alkalmatlanná" – mondta László Zoltán. Egy másik munkáltatói eszköz, hogy olyan szigorúan tartatják be a működési szabályzatot, ami korábban, a munkaerőhiányos időszakban elképzelhetetlen volt. A szakszervezeti vezető szerint, csak a saját tagsági létszámuk alapján már most akár a dolgozók 6-8 százaléka eshetett áldozatul a bújtatott létszámcsökkentésnek.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Kiábrándító tény: 10-ből 8 magyar nem készül a nyugdíjas évekre
Jelentősen le vagyunk maradva a nyugdíjbiztosítások terén a nyugat-európai átlaghoz képest.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.