3 °C Budapest

A legfontosabb tudnivalók az iskolakezdésről

MTI
2013. augusztus 27. 14:06

Már egy hét sincs hátra a nyári szünetből, szeptember 2-án a köznevelési intézményekben megkezdődik a tanítás. Az idei köznevelési tanévnyitót szeptember 1-jén, vasárnap a Debreceni Református Kollégiumban tartják.

A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint a tanévet megkezdő 1 364 400 diák többsége, 773 800 tanuló általános iskolában, míg 216 200 gimnáziumban, 244 200 szakközépiskolában, 130 200 pedig szakiskolában folytatja tanulmányait az előzetes becslések szerint. Az általános iskolákban 120 ezer, a gimnáziumokban 41 600, a szakközépiskolákban 39 000, a szakiskolákban 38 700 az első évfolyamra beiratkozottak száma.

A nemzeti tanévnyitónak és a hozzá kapcsolódó egész napos Diákcsemege fesztiválnak az idén Debrecen ad otthont. Az ünnepélyes tanévnyitó helyszíne a Debreceni Református Kollégium lesz.

Jelenleg 2613, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában működő köznevelési intézményt tart nyilván az Oktatási Hivatal. A köznevelést is felügyelő emberierőforrás-miniszter május 31-ig hozhatott döntést arról, hány nevelési-oktatási intézményt szüntet meg jogutód nélkül, de ilyen döntés nem született. Négy önkormányzat nyújtott be kérelmet, hogy szeptemberben újraindulhasson az alsó tagozat a településükön, de ezek nem önálló intézményként, hanem tagiskolaként jönnek létre. A Vidékfejlesztési Minisztérium 45 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben.

Egyes, nemzetiségi oktatást végző köznevelési intézmények fenntartói feladatai szeptember 1-jével átkerülnek az érintett országos nemzetiségi önkormányzatokhoz, és 22 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben egyházi jogi személy. Utóbbiakból teljesen 15-öt adtak át, tehát 15-tel csökken a Klik fenntartásában levő intézmények száma.

A becslések szerint a pedagógusok tavalyi, mintegy 160 ezres létszáma nem változik, de a pontos számok a fenntartók által szolgáltatott adatok feldolgozása után derülnek ki.

A tankönyvek átlagára 1206 forintra, a tankönyvcsomagoké 12 691 forintra tehető. Ezen belül az alsós tankönyvcsomag átlagára 12 254, a felsősé 13 183 forint lesz. Összesen 1 124 030 tankönyvcsomagot osztanak ki. Jelenleg 4972 tankönyvvé nyilvánított kiadvány szerepel a tankönyvjegyzéken. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár korábban úgy nyilatkozott: szeptemberre az iskolákban lesznek a tankönyvek.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági feltételei nem változtak, azt olyan gyerekek kaphatják meg, akik gondozó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százalékát (37 050 forint), speciális esetekben 140 százalékát (39 900 forint). A jogosultságot alkalmanként egy évre állapítják meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kedvezményre jogosult gyerekeknek augusztusban és novemberben természetbeni támogatásként úgynevezett gyermekvédelmi Erzsébet-utalványt adnak, amelynek értéke fejenként és alkalmanként 5800 forint. Az utalvány élelmiszer, ruházat, tanszer vásárlására is felhasználható. A rászorulók ezenkívül a gyermekétkeztetésben kapnak kedvezményeket, valamint tankönyvtámogatásban részesülnek és támogatást kapnak a kollégiumi díjukhoz is.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint 2013 júliusában 7160 gyermek esetében szünetelt az iskoláztatási támogatás folyósítása az igazolatlan hiányzások miatt.

A Volánbusz Zrt. közleményben hívta fel a figyelmet járatainak tanévkezdéshez igazodó közlekedésére. Eszerint augusztus 29-én (csütörtökön) tanítási szüneti munkanap, 30-án (pénteken) a hét utolsó tanítási szüneti munkanapja, 31-én (szombaton) szabadnap szerint járnak a buszok. Szeptember 1-jén (vasárnap) a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napi, 2-án (hétfőn) a hét első munkanapja és iskolai előadási napja, 3-án (kedden) munkanap, iskolai előadási nap szerint közlekednek a járatok.

A tanév utolsó tanítási napja 2014. június 13. (péntek). A tanítási napok száma 180, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolákban és szakiskolákban 179. Az őszi szünet 2013. október 28-tól 31-ig, a téli szünet 2013. december 23-tól 2014. január 3-ig tart, míg tavaszi szünet 2014. április 17-től április 22-ig lesz.

NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 4. szerda
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. december 4. 21:06