Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága leszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánította volna december 24-ét.
Idén tizenkettedik alkalommal hirdették meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt. Az eredeti, 3,8 milliárd forintos keretösszeg a többszöri vármegyei ráemeléseknek köszönhetően több mint 4,3 milliárd forintra nőtt, ami lehetővé tette még több diák nyári foglalkoztatását.
2013 óta létezik a Nyári diákmunka program, mely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjuk folyamatát, és a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik általa. A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhettek.
A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban, erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatták le. A legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Békés vármegyékből érkezett be.
A diákok közel 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatták, emellett jelentős volt az igény a turizmus, vendéglátás területén is. A mezőgazdaság területén is több mint hétszáz diák foglalkoztatása valósult meg. A legnépszerűbb munkakörök idén is az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, a takarító és kisegítő, a hivatalsegéd kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő voltak.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.