Az elbocsátott középvezetők azzal szembesülnek, hogy pozícióik nagy része végleg megszűnt, így elhelyezkedési lehetőségeik drasztikusan beszűkültek.
Egyre elkeserítőbb helyzetben a magyar álláskeresők: megőszülnek, mire egyáltalán választ kapnak egy-egy cégtől
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és-közvetítés területén. De még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai, változásai, érdemes még egyszer visszatekinteni, milyen trendek uralták 2023-at a munkaerőpiacnak ezekben a szegmenseiben.
A Men at Work munkaerőközvetítőcég összefoglalója szerint a régióban a jelöltek megfontoltabbak lettek a felvételiken. Ami a szellemi munkaköröket illeti, továbbra is a minőségbiztosítás, a mérnökség, és a logisztika területén dolgozók voltak a legkeresettebbek.
Az olyan kékgalléros munkaköröknél sem volt visszafogott a kereslet a munkáltatók részéről, ahol a középfokú végzettség, a szakképesítés, mint minimum elvárás, magas szintű szakmai tudással (technológiai ismerettel, tapasztalattal) párosult.
2023-ban a legkeresettebb munkakör a munkaerő-kölcsönzés területén az operátor, gépkezelő volt. A partnercégek magyar operátorokat kerestek leginkább
– emelte ki Baradits Bulcsú munkaerő-kölcsönzési üzletágvezető.
Nagy volt az igény a magasan képzett munkaerőre 2023-ban, és úgy látjuk, a tendencia folytatódik, 2024-ben is fontos szerepe lesz HR-tanácsadói csapatunknak a szerviztechnikusok, a sor- és műszakvezetők, a karbantartók, és a mérnökök legjobbjainak felkutatásában
- tette hozzá Farkas Edit munkaerő-közvetítési üzletágvezető.
Arra a kérdésre, milyen trendek voltak megfigyelhetőek a piacon, a szakember a kkv szektorban jelenlévő munkaadóknál emelte ki lényeges változásként, hogy egyre több cég vette komolyan a munkaerőpiac (vissza)jelzéseit, és ezt a tudást felhasználva versenyképesebbnek tűnnek a munkavállalóknál a multinacionális cégekkel szemben.
Az üzletágvezetők egyhangúan nyilatkoztak arról, hogy míg 2023 első féléve a növekedésről szólt, a második félévben a kivárás, ezzel párhuzamosan egy minimális megtorpanás volt megfigyelhető a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén.
2023-ban a második félév a várakozásról szólt; a gazdasági bizonytalanság és az idegenrendészeti törvény változása miatt ’megdermedt’ a piac
– magyarázta a kölcsönzésért felelős vezető.
A Man at Work a partnereinél több mint 100 magasan képzett munkavállalót helyezett el és közel 2500 kölcsönzött munkavállalóval fejezte be az évet – nagyjából ugyanannyival, mint amennyivel kezdték. De állományuk év közben folyamatosan cserélődött, hiszen munkavállalóik egy részét átvették a partnereik. Ez egy természetes folyamat, ami kölcsönös megelégedettségüket szolgálja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Átlagosan 6-8 hónapig állnak a munkavállalók a Man at Work Kft. alkalmazásában, utána átveszik őket saját állományba a partnereink. Egyszerűbb pozíciókban két héten belül tudunk kompetens, a kérésnek megfelelő jelöltet állítani
– foglalta össze Baradits Bulcsú.
Ha szakember-toborzásról van szó, akkor már más léptékkel kell mérni az időt. A leggyakoribb, 1 hónapos felmondási időket is figyelembe véve a keresések elindításának pillanata és az új munkavállaló első munkanapja között átlagosan 60 naptári nap telt el a HR-tanácsadók statisztikája szerint. Ez az az időtáv, ami a tapasztalataik szerint a felvételi folyamat minden szereplője, résztvevője számára még elfogadható, korrekt. A legrövidebb kiválasztási folyamat – részben a szerencsének is köszönhetően - 9 napig, míg a leghosszabb 262 napig tartott.
Előbbi egy kkv-nál történt, a jelölt történetesen már felmondási időt töltött, míg utóbbi egy multinál
– tette hozzá a közvetítési üzletágvezető.
A Man at Work vezetői szerint a mesterséges intelligencia térnyerése 2023-ban a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területére még nem nyomta rá a bélyegét. Elmondta azt is, hogy ennek okán olyan munkakörrel sem találkoztak, amit korábban nagyon kerestek, tavaly viszont hirtelen megszűnt volna iránta az érdeklődés.
A cégek szempontjából felmerültek új igények, amelyek hatékonyabb kiszolgálásáért egy új, innovatív megoldással jelentek meg a toborzási folyamatban. A Man at Work x quantille szolgáltatáscsomag egy speciális, adatalapú kiválasztást tesz lehetővé a quantille Sziluett® kérdőív felhasználásával. „Ennek lényege, hogy szakít az eddigi meghirdetés-interjúztatás-felvétel kiválasztási stratégiával, helyette már a kezdetektől a munkakörhöz szükséges nem csak „papíron” igazolható kompetenciák – sorozatos, részben egyéni és csoportos – mérésén, vizsgálatán alapuló felvételi folyamatra fókuszál. Ennek köszönhetően a vállalathoz és az adott pozícióhoz tényleg a leginkább passzoló jelölt kaphatja meg az állást, a cégnél pedig nagyobb lesz a beválás, és csökken a fluktuáció” – foglalta össze hozzá Farkas Edit munkaerő-közvetítési üzletágvezető.
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.