-2 °C Budapest

A kisboltoknak fájhat a legjobban a vasárnapi pótlék

2016. augusztus 25. 09:01

Több tízmilliárd forintos többletkiadást okozhatnak a kiskereskedelemben a vasárnapi nyitvatartás szabályozásáról eddig felmerült tervek. Akár több ezer kisbolt is lehúzhatja a rolót - írja a Világgazdaság.

A kiskereskedelmi cégek még mindig a sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat hogyan kívánja szabályozni a vasárnapi nyitvatartást. Az  egyik verzió szerint legyen több mint 100 százalék a pluszjuttatás egységesen, a másik szerint sávosan változzon annak mértéke, például délig maradjon a jelenlegi 50, utána emelkedjen 200 százalékra, később pedig akár még magasabbra is.

Az eddig felmerült különböző javaslatok kivétel nélkül jelentős költségnövekedést jelentenének" 

- mondta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki szerint a vasárnapi pótlék emelése 100 százalékra, akár sávos rendben, több tízmilliárd forint többletkiadást okozhat a kiskereskedelem vasárnap nyitva tartó üzleteiben.

Az OKSZ becslése szerint a 140 ezer hazai üzletből mintegy 40 ezer tart nyitva vasárnap, ennek háromnegyede kis magyar cég. A KSH adatai szerint négy év alatt megduplázódott a betöltetlen állások száma a kereskedelemben: 2012-ben 1496 üres állás volt, ez a szám az idén 3819-re nőtt, miközben a a hiány a valóságban ennél jóval nagyobb lehet, mivel nem minden cég jelenti be, hogy betöltetlen állása van. Közben pedig jelentősen csökkent a boltok száma a kiskereskedelemben, öt év alatt mintegy 11 ezerrel lett kevesebb üzlet hazánkban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.02.13 13:33
Tényleg ráncosabbá tehet minket a laptop képernyője vagy a telefon kijelzője? A monitorok által kibo...
vezetoi-coaching  |  2025.02.12 10:07
A cím a valamikor híres színdarab címének hosszával vetekedik, ami ez volt: "Weiss, Peter: Jean Paul...
perfekt  |  2025.02.11 16:56
A felnőttképzés dinamikusan változó világában tapasztalat és elkötelezettség nélkül nehéz helytállni...
laskainelli  |  2025.02.05 15:36
Jó esetben egy kapcsolat indulásakor minden új és jólesően izgalmas. De ahogy telnek az évek, a hétk...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 16. vasárnap
Julianna, Lilla
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. február 16. 16:07
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33