3 °C Budapest

Neked is csökkent a fizetésed? Szavazz!

Pénzcentrum
2012. február 3. 11:26

A napokban szembesülnek a munkavállalók azzal, hogy mennyi pénzt kapnak kézhez a januári fizetésükből. Sorra érkeznek a hírek arról, hogy egyes munkavállalóknak több ezer, vagy akár tízezer forinttal is csökkent a nettó fizetésük.

Az idei adóváltozások miatt a bruttó 216 800 forintnál alacsonyabb keresetekből kevesebb marad idén a munkavállalóknak, mint tavaly, amennyiben a munkáltatójuk nem emeli meg a fizetésüket. Ennek oka, hogy az idén megszűnt a havi 12 100 forintos adójóváírás, ami a múlt évben jelentősen javította az alacsonyabb keresetűek jövedelemszintjét.

A kormány a versenyszférában a munkáltatóktól várja, hogy a bruttó bérek megfelelő szintű emelésével ellensúlyozzák a nettó keresetek csökkenését. Ha az összes munkavállalónál teljesítik az elvárt béremelést, akkor adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatói tb-járulék helyébe lépő szociális hozzájárulási adóból (szha). A vállalkozásoknak átlagosan 5 százalékos béremelést kell magukra vállalniuk, az afölötti részre eső szha-t nem kell megfizetniük.

Mint azt a Pénzcentrum.hu egy 10 fős vállalkozáson keresztül nemrégiben bemutatta, ez lényegében a teljes bérköltség megközelítően 2 százalékos emelkedését jelentené a cégek számára. A vállalkozások egy része viszont azt állítja, hogy még ezt sem tudja magára vállalni.

KATTINTS! Egykulcsos adó: ilyen árat kell fizetni érte

A fizetések emelésében leginkább azok a vállalkozások lehetnek motiváltak, amelyeknél a foglalkoztatottak jelentős része minimálbérnek megfelelő fizetést kap. Azt ugyanis kötelezően meg kell emelni a tavalyi havi 78 ezer forintról 93 ezer forintra. Ugyanez a helyzet a középfokú végzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottaknak fizetendő garantált bérminimum esetén is, amelynek összegét a tavalyi havi 94 ezer forintról 108 ezerre kell kötelezően emelni. A 18, illetve 15 százalékos tehernövekedést csak akkor lehet 5,6 százalékosra csökkenteni, ha az adott vállalkozás valamennyi dolgozójának a fizetését az elvárt mértékben megemeli. 

KATTINTS! Így kell emelni jövőre a béreket - itt vannak a részletek

A gond csak az, hogy pont ebben a szektorban vannak nagy számban olyan munkáltatók, amelyek még az 5 százalékos elvárt béremelést sem tudják teljesíteni. Számukra újabb támogatási rendszert ígér a Nemzetgazdasági Minisztérium, ennek részletei azonban csak márciusban derülnek ki. Sorra jelennek meg a különböző piaci kutatások arról, hogy a vállalatoknak nincs forrásuk arra, hogy a kellő mértékben megemeljék a béreket.

A közszférában 12 féle családmodell, illetve az alkalmazás kezdetének időpontja szerint  meghatárott, elképesztően bonyolult kompenzációs rendszert dolgozott ki a kormány, ennek részleteit egyedül a Pénzcentrum.hu próbálta megfejteni. A februárban megkapott fizetések alapján kiderült, hogy a munkáltatók nagy részének sem sikerült vele megbirkóznia.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

KATTINTS! Ennyi bérkompenzáció jár a közszférában

Tegnapi hír, hogy a közszféra számos területén késik az alacsony jövedelműek bérkompenzációja. Pedagógusok, könyvtárosok, egészségügyi és szociális munkavállalók kaptak a januári keresetek átutalása eredményeként több ezer, esetenként tízezer forintot is meghaladó összeggel kevesebbet kézhez, mint amennyire számítottak.

A Pénzcentrum.hu olvasóit kérdezi a tapasztalataikról, emelték-e a fizetésüket a munkáltatóik, és mennyit kaptak belőle kézhez. SZAVAZZATOK!

 

HR BLOGGER
perfekt  |  2024.11.29 15:00
Ismerjétek meg irodavezetőnket, Dombovári Andreát, aki biztosítja, hogy csapatunk minden nap gördülé...
hrdoktor  |  2024.11.29 09:10
A szamárköhögés egy rendkívül fertőző légúti betegség, amely tüsszentés és köhögés útján terjedve gy...
laskainelli  |  2024.11.26 12:24
Egyes extrém párkapcsolati dinamikán kívül nehéz egyértelműen eldönteni a feleknek, hogy van-e közös...
coachco  |  2024.11.06 21:56
Mert igenis, minden mindennel összefügg. Az olvasás a körmökkel, Nápoly Budapesttel, Máddal... [......
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?