Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
A munkavállalóknak nyilatkozatot kell kitölteniük a munkaadók számára, amennyiben ilyen iromány nem áll rendelkezésre, akkor a korábbi APEH, új néven a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) honlapjáról lehet azt letölteni - közölte Balog Ádám.
A helyettes államtitkár elmondta: a családi adókedvezmény az év további részében, vagy a 2011. évi adóbevallás elkészítésekor is igénybe vehető.
A 2011-re érvényes adótörvények szerint egy, illetve két eltartott gyerek (kedvezményezett) esetén, gyerekenként havonta 62 500 forinttal csökken az adóalap, illetve 10 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe, három gyerek (kedvezményezett) esetén gyerekenként 206 250 forinttal csökkenthető az adóalap, illetve 33 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe.
Az NGM helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilatkozatban rögzíteni kell az eltartottak, illetve a kedvezményezett eltartottak számát.
A kedvezményezett eltartottak után lehet elszámolni az adókedvezményt, ebbe a körbe elsősorban azok tartoznak, aki után a családi pótlék is igénybe vehető. (A gyermekeken kívül ide sorolhatók a rokkantsági járadékban részesülők, illetve a fogantatást követő 91 nappal a magzat, a világra jöttéig.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár az eltartottak után nem jár kedvezmény, de a kedvezmény összegének kiszámításakor figyelembe kell venni. Ilyen eset, ha a családban az első, felsőfokú alapképzésben résztvevő húszas éveiben járó gyerek van. Ha tehát két gimnazista gyermek mellett egy egyetemista is van, akkor három gyerek után számítható a családi adókedvezmény, de csak a két gyerek után járó kétszer 33 000 forint adó vonható le havonta.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.