A Facebook internetes közösségi oldal milliárdos amerikai alapítója Mark Zuckerberg felajánlotta 4,4 milliárd dolláros vagyonának felét jótékony célra. A Bill Gates és felesége, valamint Warren Buffet által életre keltett The Giving Pledge (Fogadalomtétel) alapítványhoz azok a milliárdosok csatlakoznak szerte a világban, akik jótékonysági célra áldozzák vagyonuk felét.
KAz alapítványhoz közel 57 amerikai milliárdos csatlakozott 2010 decemberéig és tett ígéretet arra, hogy jótékony célra adományozzák vagyonuk felét vagy még annál is többet. A tgok eddig összesen közel 125 milliárd dollárt (több mint 26 billió forint) gyűjtöttek össze. Az alapítvány azonban itt nem akar megállni, Pekingben például egy vacsorán látták vendégül Kína legvagyonosabb embereit, hogy rábírják őket a jótékonyság új féle változatára.
Van miből adakoznia az közösségi portál alapítójának, ugyanis idén megháromszorozta vagyonát a Forbes listája szerint. Az emberek többnyire csak haláluk után szándékoznak vissza adni valamit a társadalomnak, azonban minek várjunk, ha ennyi teendő van - mondta Zuckerberg.
Többen is hasonlóképp gondolkoznak, mint a több mint 2 milliárd dollárt adományozó Zuckerberg. Többek között az AOL társalapítója Steve Case, a nagy pénzügyi beruházó Carl Ichan, valamint a bóvlikötvényekből meggazdagodott Michael Milken is csatlakozott az alapítványhoz.
Erről a legtöbb dolgozó nem is tud: megváltható, illetve átvihető jövő évre a ki nem vett szabadság?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.