18 °C Budapest

Ötszázszoros jövedelem különbségek az ENSZ országaiban

2010. november 7. 17:02

Az ENSZ minden évben közzéteszi a listát, hogy melyik országban a legjobb élni, hol található a legmagasabb életszínvonal. Az idén immár nyolcadik alkalommal végzett az élen Norvégia, aki Ausztráliát és Új-Zélandot előzte meg.

Az országok rangsorának felállításánál a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a szegénység a nemek közötti egyenlőség és a szabadságjogok állapotát vizsgálták.

A győztes ország fővárosa

Norvégiában a várható átlagéletkor 81 év, az átlagos éves kereset pedig 58 810 dollár (11,5 millió forint), ami durván havi 1 millió forintos jövedelmet jelent, az iskolázási idő pedig meghaladja a 12,5 évet. A skandináv ország az ENSZ jóléti mutatója, a HDI (emberi fejlettségi index) alapján két évtől eltekintve mindig az első helyen áll 2001 óta. Vannak azonban egyes tényezők, amelyekben nem a fjordok hazája végzett az élen. Az éves átlagjövedelmet tekintve például Liechtenstein jobb helyezést ért el a maga több mint 81 ezer dollárjával (15,8 millió forintjával).

Forrás: Pénzcentrum.hu

A 169 országot tartalmazó listán Ausztrália és Új-Zéland állhatott még fel a dobogóra, Kanada és Írország előtt. Az utolsó helyezettek kivétel nélkül mind a fekete kontinensen találhatóak: Mozambique, Burundi, Niger, Kongói Demokratikus Köztársaság és végül Zimbabwe.

Az utolsó helyezett Zimbabwe-ban a lakosság várható életkora 47 év (alig több a norvégok felénél), az egy főre jutó éves jövedelem pedig 176 dollár (34 300 forint). Azért az elgondolkodtató, hogyan lehet élni havi 2800 forintból. Ráadásul a szakértők szerint az afrikai országokat sújtják leginkább a politikai és gazdasági konfliktusok, valamint a járványos betegségek is. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Jeni Klugman, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) egyik vezető munkatársa szerint 59-ről 70 évre nőtt az emberiség átlagéletkora, 55 százalékról 70 százalékra a nyolc általánost végzettek száma, és kétszeresére, több mint 10 000 dollárra az éves átlagjövedelem. A szegény országok közül többnél óriási fejlődés ment végbe az eltelt évtizedekben, de továbbra is sokan vannak olyanok, amelyek súlyos helyzetben vannak még mindig. A globális gazdasági válság ezeket az országokat sokk-ként érte, különösen a munkanélküliség drámai növekedése okozott gazdasági és társadalmi feszültségeket.


A 2009-es listán hazánk a 43. helyen szerepelt. Észtországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával nagyjából egyforma eredményt mutattunk fel. A közép-európai térség államai közül Szlovénia és Csehország viszont megelőzött minket. Az idei eredményekről egyelőre nem érkezett még jelentés, mivel a teljes lista még nem publikus.

 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.04.14 10:36
Nincs érdekesebb - nekem legalábbis - és more consequential a hetekben, de különösen április 2.-a, T...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
laskainelli  |  2025.04.12 18:26
Van egy nehéz, de sokak számára ismerős állapot: amikor nem vagy igazán boldog a kapcsolatodban, de...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33