Nyugdíjpofon! Kinek kell odatartani az arcát?

A tavaly nyugdíjazottak kétharmada nem dolgozta le a 40 évet

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt 5-6 évben az új öregségi nyugdíjasok csaknem fele 40 éves, vagy ennél hosszabb szolgálati idővel rendelkezett. A férfiak közel 60%-ának ekkora, vagy hosszabb szolgálati ideje volt. A 2009 évi nyugdíjstatisztikai évkönyv szerint is tavaly 72 601 öregségi nyugdíj megállapításból 25 579 esetben a biztosítottnak legalább 40 év szolgálati ideje volt. Igaz, közülük, csak 2141 fő nő. "

A kormánypárt még a választási kampány során jött elő azzal az ötlettel, hogy a kötelező nyugdíjkorhatárra való tekintet nélkül el kellene engedni a nőket 40 év szolgálati idő után - csökkentés nélküli öregségi - nyugdíjba. Mondani sem kell, hogy töretlen volt a lelkesedés az állampolgárok részéről, a megvalósulás pedig nincs is annyira messze, hiszen gyakorlatilag a kormány által is támogatott terv csiszolt változatát zászlójára tűző népszavazásról adott ki pozitív határozatot az OVB a napokban. Ha sikerül összegyűjteni a népi kezdeményezéshez szükséges 50 ezer szavazatot (és a népszavazás sikeres lesz), akkor azt az Országgyűlésnek kötelező napirendre tűznie és megtárgyalnia, illetve ha sikerül 200 ezer szavazatot összegyűjteni (és a megtartott népszavazás sikeres lesz), akkor az Országgyűlésnek automatikusan meg kell változtatnia a törvényt.

Első ránézésre teljesen értelmetlen felvetésről van szó

A jelenlegi  rendszerünk éppen úgy van meghatározva, hogy a kötelező nyugdíjkorhatár elérésekor teljes jogú öregségi nyugdíjra vagyunk jogosultak. Nem kell Nobel-díjas közgazdásznak lenni ahhoz, hogy kiszámolhassuk, egy egyetemet végzett ember, aki például jobb esetben 23 évesen el tud kezdeni dolgozni, és keresőtevékenységét több évtizeden keresztül meg tudja őrizni, az 40 éves szolgálati idő után (a felsőoktatási tanulmányokat is beleértve) 58 éves lesz. Ez már nagyobb különbség ahhoz képest, hogy a Bajnai kormány jóvoltából a nyugdíjkorhatár a következő években fokozatosan 65 évre emelkedik (az 1957-es korosztálytól kezdve).

Következésképpen jól látható, hogy egy jobb foglalkoztatási pályával rendelkező foglalkoztatott a 40 éves szolgálati időt a nyugdíjkorhatár előtt éri el, ugyanakkor a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal számításai szerint az átlagos szolgálati idő 33 év körül van. A foglalkoztatottak többsége ennek megfelelően nem sokat ér a változtatással, hiszen jó pár év kellene még a 40 éves határhoz, és így a könnyítést nem vehetik igénybe.

A másik véglet az alacsonyabb iskolai végzettségűek köre, akik még komoly erőfeszítések árán sem tudnak ilyen magas szolgálati időt elérni, tehát számukra igazából nem oszt, nem szoroz az intézkedés. Ismerve a hazai munkaerő-piaci feltételeket, társadalmilag elfogadható lenne, ha 40 év szolgálati idő után az ember nyugdíjba vonulhatna korhatárra való tekintet nélkül, viszont a hangzatos terv mögött inkább kiskapu-nyitás (illetve annak növelése), mint hatékonyságjavítás áll. Nagyobb gond ebben az esetben, hogy mivel kiskaput nyit, rontja a rendszerbe vetett bizalmat, emlékezzünk csak vissza, hogy a "mainstream" politika most éppen a nyugdíjrendszerek feltételeinek szigorításának irányában foglal állást.

Kik járhatnának jól a színfalak mögött?

Azok, akik viszonylag hamar el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon és sokáig meg tudták őrizni az aktivitásukat, tehát a nem volt töredezett az életpályájuk. Vélhetően itt felül vannak reprezentálva a felsőoktatási végzettséggel is rendelkezők, azonban azt tudni kell, hogy nagyon differenciált csoportról van szó. Az alacsony iskolai végzettségűeknél nem jellemző az ilyen magas szolgálati idő, ezért itt nem jellemző a lehetőség igénybe vétele.

Természetesen néhány évvel a kötelező korhatár előtt bárki elmehet nyugdíjba (előrehozott nyugdíj), azonban ekkor vállalnia kell azt a munkavállalónak, hogy ha minimum 37 év szolgálati ideje van, akkor csak csökkentett összegű nyugdíjat vehet igénybe (malus rendszer). A legnagyobb mozgástérrel nyilvánvalóan a korkedvezménnyel járó munkavállalók rendelkeznek. A korkedvezményes nyugdíj intézménye alapvetően azt jelenti, hogy jogszabály által felsorolt munkakörökben dolgozók (ide tartoznak a fegyveres testületek is) a tényleges szolgálati idejük mellé korkedvezményt is gyűjthetnek, ennek a mértéke pedig akár jelentősebb is lehet (például 10 év is).

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2009-es évkönyve szerint tavaly átlagosan 62 ezer fő részesült korkedvezményes nyugdíjellátásban, miközben az ellátottak száma összesen 2,7 millió volt. Jól jellemzi az elmúlt évek eseményeit, hogy 2005-ben még a statisztikák szerint 47 ezren kaptak ilyen nyugellátást, tehát évente 3,75 ezer fővel nőtt az eltartottak száma (akik betöltik a nyugdíjkorhatárt, azok átsorolásra kerülnek a korbetöltött kategóriába).

Az kétség nélkül kijelenthető, hogy tömeges megmozdulásra nem kell számítani, a költségvetés sem fog emiatt a feje tetejére állni, azonban pénzben nem mérhető veszteség azért éri a rendszert. A Bajnai-kormány idején olyan intézkedések születtek a nyugdíjrendszert illetően, amik a hosszú távú fenntarthatóságot segítették elő, most pedig éppen ezzel a szellemmel próbálunk szembe menni.

A magyar rendszer és a fejlett világ országainak többségében a korhatár központi jelentőséggel bír, most pedig éppen ennek jelentőségét erodálnánk el. A diszkrimináció az állampolgárok részéről teljesen természetes, rendszerszinten a bevételek elmaradását és kiadások emelkedését hozhatja, ami koránt sem jó párosítás.