Ismételten csúszik az APEH vagyonadó-kalkulátora, és új határidőt nem is tűz maga elé a hivatal. Nem lehet tudni, mikor jelenik meg a régen várt számológép - írja az Index.
November 15., december 15., december 21. és január 1. Ezt a négy, kormányrendelet illetve saját maga által megszabott határidőt mulasztotta el eddig az állami adóhivatal. A december 15-i csúszást Bakonyi Ágnes az adóhivatal szóvivője akkor azzal indokolta, hogy külső ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozásokat is segítségül hívott a hivatal, és a segítségükkel pontosításokat végeznek a számológépen.
A vagyonadóról részletesen: Így adózol jövőre - Ingatlanok után fizetendő vagyonadó
Már 21-i csúszást követően, december végén sem volt semmi sem biztos a kalkulátor megjelenésével kapcsolatban. Az is elképzelhető volt, hogy még a vagyonadótörvény hatálybalépése előtt - 2010. január 1-je - használhatják az adózók az elektronikus alkalmazást, azonban nem így történt.
A Magyar Rádió december 29-i adásában az APEH szóvivőjére hivatkozva január 1-jéig bezárólag a kalkulátor biztos elindulásáról számolt be, azonban a Pénzcentrum érdeklődésére a hivatalban már december 30-án sem merték 100%-ra ígérni a számológép január 1-jei megjelenését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adóhivatalnál nem határoztak meg újabb időpontot az alkalmazás indulásával kapcsolatban, csupán annyit tudnak ígérni, hogy a kalkulátor a lehető legpontosabb adatot fogja nyújtani az adózók számára, és lesz elég idejük az adóalanyoknak használni még az első bevallási és befizetési határidő előtt - eva alanyoknak február 25., magánszemélyeknek május 20., nem evázó társas vállalkozásoknak május 31.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


