A WTO (Világkereskedelmi Szervezet) megerősítette, hogy az Egyesült Államok, Európa és Kanada panaszára válaszul hozott határozatot Kína ellen, aki a külföldről behozott autóalkatrészekre jelentős összegű importvámot vet ki. Kínában jelenleg olyan szabályozás van érvényben, miszerint a helyben gyártott autókhoz szükséges alkatrészeknek legalább 60 százalékban helyben gyártottaknak kell lennie.
Amennyiben a hazai autók nem felelnek meg ennek a szabályozási szintnek, ugyanakkora vámot vetnek ki rá, mint a külföldről behozott modellekre, amelyeket a tengerentúlon gyártottak.
Kína ellen ez az első WTO határozat, amit a 2001-es csatlakozása óta hoztak. A szervezet felszólította az országot, hogy alkalmazkodjon a nemzetközi kereskedelmi egyezményekhez és szabályokhoz, ami viszont nem teszi lehetővé a jelenlegi importra vonatkozó vámrendszer fenntartását.
Kína válasza szerint azonban a szabályrendszer mindössze azt szolgálja, hogy megelőzze az adóelkerülést azoknál a cégeknél, akik részekben hozzák be külföldről a teljes autót, hogy aztán eladják Kínában. Szakértők szerint azonban a jelenlegi feltételek megsértik azt az egyezményt is, amiben Kína megígérte, hogy megnyitja piacait a külföldi vállalatok előtt.
Ennek ellenére nem akarják elfogadni a WTO határozatát, így fellebbeznek, majd kiderül mekkora sikerrel...
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.