113 ezer forinttal kevesebb fizetést kapnak a bírók, akiket magasabb szintű bíróságokra helyeznek. Egyikük most az Európai Bíróságon igyekszik jogorvoslatot találni.
Megállapodásra jutott az Országos Közszolgáltai Érdekegyeztető Tanács a közszférában dolgozók jövő évi béremeléséről. Eszerint mind a közalkalmazotti bértábla illetménytételei, mind pedig a köztisztviselői illetményalap 5 százalékkal emelkedik majd 2008-ban - írja a Napi.
A felek abban is egyetértettek, hogy a béremelés, mely a jelek szerint nem eredményez majd reálbér-növekedést, hiszen a 2008-as költségvetés elkészítésekor a kormány 4,8 százalékos fogyasztói inflációval számolt, nem jár majd együtt létszám-leépítésekkel.
Bánk Gábor, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülési titkára elmondta, hogy az öt százalékos átlagos béremelés csak a bértábla szerinti illetményekre vonatkozik. Ezen belül is az alsó kategóriákban várhatóan átlag feletti, míg az F,G,H kategóriákban 5 százalék alatti emelkedés várható.
A most megszületett megállapodás szerint emellett a legalacsonyabb fizetésnek a közszférában is el kell érnie a jövő évi minimálbér 69 ezer forintos összegét, az érettségihez kötött munkakörökben pedig az OÉT három éves megállapodásának keretében garantált bérminimum az irányadó.
Azok a közalkalmazottak, akik a bértábla fölött kapják jövedelmüket várhatóan alacsonyabb, 3 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, a köztisztviselői illetmény 5, a közalkalmazotti pótlék pedig 2 százalékkal emelkedik jövő januártól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Változik emellett a 13. havi fizetés kifizetésének rendje is, a 2007-re vonatkozó összeg második felét januárban, a 2008-as 13. havi fizetést pedig a havonta kiegészítésként kapják majd meg a közszférában dolgozók.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.