Bizonyára a legtöbb Olvasónknak nem mond újat, hogy egy állás megpályázásánál sok múlhat az önéletrajz minőségén, ezen belül is az egyes kulcsszavak alkalmazásán, az azonban már minden bizonnyal érdekesebb, hogy a fejlettebb országokban már sokszor számítógépes program végzi a kulcsszavak keresését, a jelentkezők pedig ez alapján kerülnek rangsorolásra. Lássuk, mit érdemes írni, ha a kupac tetejére szeretnénk röpíteni önéletrajzunkat!
Indulj ki a hirdetésből!
Magától értetődik, hogy a munkaadó igényét a hirdetés szövege tolmácsolja a jelentkezők felé, ha pedig abból indulunk ki, hogy ez az igény profi módon van megfogalmazva, akkor nincs is jobb hely a kulcsszavak keresésére magánál a hirdetésnél. (Ez persze csak az állás-specifikus kulcsszavakra igaz, amint azt látni fogjuk...)
Amennyiben a felhívás kifejezett követelményként említi a közgazdasági diplomát, akkor az amerikai típusú önéletrajznak ezt a kifejezést nem árt tartalmaznia. Természetesen minden ágazatnak megvan a saját zsargonja, érdemes tehát minél több témába vágó álláshirdetést végigböngészni és ezekből kiindulva megkeresni a legfontosabb szavakat.
Van néhány aranyat érő szó...
Az ágazat-specifikusság mellett nem árt azonban elmondani, hogy néhány tulajdonság, illetve az ezekhez kapcsolódó kulcsszó szinte minden típusú vállalat számára fontos. Ma már gyakorlatilag "nem létezhet jelentkező" kiemelkedő kommunikációs készség, probléma megoldó képesség és csapatmunkára való hajlandóság nélkül...
A "kötelezők" mellett a szakértők szerint az idősebb jelentkezőknek ajánlott beírni, hogy megfelelő számítógépes, vagy IT ismeretekkel rendelkeznek, róluk ugyanis koruk miatt gyakran azt feltételezik a munkaadók, hogy nem igazán értenek ezekhez a dolgokhoz.
Az értéket kell a kirakatba tenni!
A legnagyobb probléma az önéletrajzokkal általában az, hogy egy élettörténetet próbálnak elmesélni, holott az állás meghirdetőjét egyetlen dolog érdekli, nevezetesen hogy milyen értéket képviselhet a jelentkező a vállalat számára.
HR-szakértők szerint az igazán jó önéletrajz 10 másodperc alatt képes meggyőzni a szakavatott olvasót arról, hogy a jelentkező felvételén megéri-e elgondolkodni. Általában érdemes a legpozitívabb képességeinket mintegy önreklámozásként felsorakoztatni. (Az USA-ban a toborzók állítólag harapnak a "hatékonyság" szóra...)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A dinamikus igék vezetnek sikerre?
Az önéletrajzokat szűrő programok a legtöbb esetben főneveket keresnek, a profi személyzetisek szerint azonban egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen igéket használunk. Általánosságban elmondható, hogy a pozitív jelentéstartalmú és dinamikus igék a legkedveltebbek (pl.: csapatot vezettem, csapatot építettem, ahelyett hogy csapatmunkát végeztem).
A különbség első látásra csekélynek tűnik, a végeredményt azonban ilyen apró dolgok is befolyásolhatják.
Ne ess át a ló túloldalára!
A fentiek alapján persze egyszerűnek tűnhet az önéletrajz teleszórása a jól bevált kulcsszavakkal, ettől azonban hiába remélünk sikert!
A tengerentúli HR-esek tapasztalatai szerint a jelentkezők a legtöbb esetben túlzásokba esnek és bőségesen ellátják az önéletrajzot a már-már elvárt kifejezésekkel, holott nem is rendelkeznek az említett képességekkel. A módszer természetesen sikert eredményez a számítógépes körben, egy tapasztalt felvételiztető azonban könnyen átlát a szitán, így összességében nem árt megfigyelni, mik a keresett képességek és ezek közül kiemelni azokat, amikkel valóban büszkélkedhetünk.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


