Szlovák reform: csoda vagy ésszerűség?

újítások bevezetése, melyek az államháztartás megreformált működésén és az új intézményi kereteken keresztül tartósan segíti a versenyszektort. A lépések megakadályozhatják, hogy az ország hosszú távon adósságspirálba kerüljön. A reformoknak nincs vége, esetleges hibák is vannak, de a lépések számos tanulsággal szolgálnak. Előre megállapítható, hogy az egykulcsos adó és annak előnyös hatásai nem okozzák az államháztartási hiány hirtelen csökkenését. Az első tapasztalatok alapján az adófizetési morál nem változik drasztikusan, ugyanakkor az adóreform valódi hatásainak értékeléséhez legalább 2-3 évre van szükség.

2003-ról 2004-re jelentős reformok történtek a szlovák államháztartásban. Az intézkedéssorozat egy komplex stratégiát valósított meg annak érdekében, hogy az állam és a privát szektor jobban megférjenek egymás mellett. Megváltozott az adórendszer, lezajlott egy reform az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, az oktatásban. A folyamatoknak nincs vége, de jelentős lépések történtek eddig. Az eredmények látványosak, a gazdasági növekedés a tavalyi utolsó negyedévben már 7% feletti, 7.5%-os volt, lényeges lassulás a következő időszakban sem várható. Az ország tőkevonzó képessége számottevően javult, a gyors növekedés szorosan összefügg a nagy beruházásokkal.

Odor elmondta, hogy a reformlépések megvalósítása mögött egy igen erős társadalmi igény húzódott meg, és jelentős politikai elkötelezettség mutatkozott a hatalomra kerülő pártok részéről. Szlovákia igen leszakadt a rendszerváltás után a környező országoktól (is), erős társadalmi igény mutatkozott arra, hogy ezt az elmaradást ledolgozzák. Igaz, hogy 2002-re az államháztartási hiány mértéke megközelítette a 8%-ot (bizonyos egyszeri tételek nélkül 6% körül lett volna a hiány), de a reformokat nem ennek letörése, inkább a strukturális változások szükségessége kényszerítette ki. A kérdés a 2002-es kormánykoalíciónál nem a "mi" volt, hanem a "mikor". Alkalmas időpont a kormányzás első két éve lehetett, utána a választási felkészülés már komoly akadályt jelenthetett volna.

A költségvetési hiány a 2002-es 7.8%-os GDP arányos szintről 2005-re 3.2%-ra csökkent. Ha megnézzük az államháztartás kiadási és bevételi adatait, akkor látható, hogy a deficit mérséklődése nem közvetlenül a reformok esetleges kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő hatásából adódott, de azok is hozzájárultak a folyamathoz (a transzferek és támogatások a GDP 1.3%-val csökkentek 2002 és 2005 között). Az állami beruházási kiadások a GDP 3.7%-val csökkentek 2002 és 2005 között, emellett a kamatkiadásokon is (csökkenő hozamszint) jelentős megtakarításokat (2.1%) értek el. Összességében egyéb kiadási tételek nem mérséklődtek érdemben. Az adóterhelés ezzel párhuzamosan csökkent.

Az államháztartási reform és fiskális konszolidáció fő lépései a következőkben összegezhetők:
- bevezették a program-költségvetést, ami azt jelenti, hogy az egyes minisztériumoknak programszerűen kellett meghatározni tevékenységeiket, ezek alapján kaphatnak forrásokat, az új tervezés nagyban növeli az átláthatóságot és segíti a takarékosságot;
- 3 éves költségvetési tervezés bevezetése, mellyel a rövid távú szemlélet ellensúlyozható;
- 1%-os szabály bevezetése, ami azt jelenti, hogy ha a költségvetésben plusz bevételek keletkeznek, akkor sem nőhet a kiadási oldal 1%-nál jobban (nem a GDP 1%pontjánál, hanem 1%-nál!);
- adóreform, melynek lényege a 19%-os egykulcsos adó bevezetése (SZJA, TÁNYA, ÁFA);
- TB járulék 4%pontos csökkentése;
- egészségügyi reform: különböző csomagok bevezetése, hozzájárulási elv alkalmazása;
- oktatásban a tanulók számához illeszkedő normatív támogatási összeg, mellyel a tanárok száma is csökkenthető volt;
- fiskális decentralizáció, az önkormányzatok döntési jogköre kitágult, több helyi adót vethettek ki, bizonyos speciális kulcsok szerint az önkormányzati rendszer az SZJA bevételek 94%-át kapta vissza;
- 62 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjak indexálásában 50%-50%-ban veszik figyelembe a béremelést és az inflációt, a cél a rendszer fenntarthatóságának érdekében 65 éves nyugdíjkorhatár és a 100%-os CPI alapú index

Hagyományos értelemben vett fiskális konszolidáció tehát csak részben következett be, de a lépések a külföldi bizalmat nagymértékben növelték, a tőkevonzó képesség érdemben javult. Igaz, hogy az állam jelentős kedvezményeket adott az új beruházásokhoz, de a közterhek átstrukturálása komoly vonzó erőt gyakorolt a külföldi beruházásoknál.

Az adóreform célja az adózási rendszer nagymértékű egyszerűsítése és átláthatóbbá tétele volt. Az egységes 19%-os kulcs 18 különböző kulcs egységesítését jelentette az adózás bázisának (adóalap) jelentős kiszélesítésével. Cél volt a kettős adózás elkerülése, az SZJA-nál a progresszivitás megőrzése.

Az ÁFÁ-nál az alsó kulcsot (14%) 19%-ra emelték, a felsőt (20%) ennyire csökkentették, összességében az effektív ÁFA kulcs emelkedett. A változások következtében az összes elvonásban egyfajta átsúlyozás következett be a direkt jövedelmet terhelő adók felől az indirekt formák felé. Ez a kínálati oldal szempontjából egy sokkal szerencsésebb összetétel, mintha ellenkező irányban történnének a változások (hazánkban az ÁFA kulcsot csökkentették, mely a leírtak tükrében nem a legszerencsésebb megközelítés).

A társasági nyereségadónál szintén a 19%-os kulcs került bevezetésre. Megszűnt az induló vállalkozások átmeneti adómentessége, emellett eltörtölték a szektorális különbségeket is.

Az adóreform hatására az adóbevételek érdemben nem csökkentek. Az elvonás mértéke (adó, TB járulék) a 2003-as 31.4%-ról 2004-re 30.6%-ra mérséklődött. 2006-ra a terv 28.9%. Az elvonáson belül az adó jellegű elvonás 2004-ben a GDP 18%-a volt, 2003-ban 18.1%. A tőkejövedelmek adóztatása egyelőre jóval elmarad a munka jellegűektől, de a munkára rakódó közterhek így is a 3. legalacsonyabb terhelést jelentik az Európai Unióban.

Odor szerint megvannak a lehetőségek a további adócsökkentésre is, de mindenképpen figyelembe kell venni a teherbíró képességet. A cél, hogy a fiskális hiányt hosszú távon 0-1% köré lehessen leszorítani, ezzel az adósságspirál kialakulása megakadályozható. Az adócsökkentések egyik formája a TB-járulék további lefaragása lehet, a másik az indirekt adók mérséklése. A szakember kedvezőbbnek tartaná, ha a direkt adók további csökkentése valósulna meg a kínálat szempontjából kedvezőbb hatások miatt.

Az oktatási rendszer reformjával kapcsolatosan elmondható, hogy a demográfiai változások alapvetően érintették a rendszert. Egyre kevesebb az iskolás korú gyerek, ezzel szemben a tanárok száma nem csökkent, ami a rendszert nagymértékben megterhelte (a magyar helyzet hasonló). A reform során a támogatási normatívákat a diákok számához igazították, melynek következtében összevonásokra, a tanárok számának csökkenésére került sor (évente 6%).

Az egészségügyben bevezették a hozzájárulás rendszerét, különböző csomagokat alakítottak ki. Az alapellátás lényegében továbbra is ingyenes, de a plusz szolgáltatásokért különböző mértékben fizetni kell. A gyógyszertámogatási rendszert is átalakították, de megnyugtató megoldás ezen a területen egyelőre nincs.

A nyugdíjrendszerben bevezették a többpilléres formát, az egyéni kifizetések a korábbiaknál lényegesen jobban kapcsolódnak a teljesített befizetésekhez. Az elmozdulás az öngondoskodás erősítése felé a változások alapvető eleme a szlovákoknál is.

A foglalkoztatáspolitika szempontjából döntő jelentőséggel bírt a fenti adóreform, ugyanakkor a rendszer úgy van megalkotva, hogy minél jobban ösztönözze a munkanélküli státuszból való kikerülést. A magas munkanélküliségi ráta továbbra is jellemző, de nem mellékes körülmény, hogy az aktivitási ráta jóval magasabb mint hazánkban.

Összességében tehát inkább siker a szlovák reformcsomag, de a konkrét eredmények értékelése csak több év távlatából tehető meg. A lépések alapvető célja nem a költségvetési hiány letörése volt, hanem olyan strukturális változások kivitelezése, mely közép- és hosszú távon hozzájárul a gazdaság versenyképességének növeléséhez. A változások egyelőre nem eredményeztek csodát, de a külföldi szereplők a beruházásokon keresztül bizalmat szavaztak az új szlovák gazdaságpolitikának. A reformokat a lakosság jellemzően az őt érintő vonatkozásokban értékeli. Az adóreform jellemzően pozitív fogadtatású, a szociális transzferek visszavágása és átalakítása inkább negatív (ez érthető is). A hosszú távon fenntartható kedvező fiskális pozíció az euró bevezetése szempontjából is döntő kérdés, amit 2009-re tervez a szlovák kormány. Északi szomszédunk tavaly év vége óta az ERM-II rendszer tagja.

A szlovák példa annyiban tanulságul szolgálhat a magyar gazdaságpolitikusoknak is, hogy érdemes bátrabb, átgondolt lépésekben gondolkodni. A startégiai szemlélet alapvető kell hogy legyen a rövid távú megoldások helyett. A szlovák lépések nem feltétlenül alkalmazhatóak egy az egyben a magyar rendszerre (önmagában az egykulcsos adó nem jelentené majd azt, hogy mindenki rohan adót fizetni, és egyenesbe jön a költségvetés), de jól mutatja, hogy megfelelő társadalmi és politikai összefogás mellett könnyebb nagyívű reformokat megvalósítani, és van erre képes kormány pénzügyi válság nélkül is. Adókat lehet csökkenteni (átstrukturálni), de máshol megszorításra van szükség (szociális transzfer, magasabb ÁFA), ha a hiányt is mérsékelni akarjuk. A költségvetési gazdálkodásnak is két serpenyője van, csodák nincsenek.