A várakozásoknak lényegében megfelelő mértékben, 3.7%-kal nőtt a GDP a harmadik negyedévben. Az első negyedévben 4.3%-kal (első adat: 4.2%), a másodikban 4.2%-kal (4.0%) bővült a bruttó hazai termék a felülvizsgált adatok szerint.
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 3.7%-kal nőtt 2004 III. negyedévében. Az első három negyedévben a gazdasági növekedés mértéke 4.1% volt.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0.9%-kal emelkedett a bruttó hazai termék a III. negyedévben. A bruttó hozzáadott érték volumene az árutermelő ágazatokban 7.1%-kal nőtt, elsősorban a mezőgazdaság kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. A szolgáltató ágazatok hozzáadott értéke 2.4%-kal volt több mint 2003 III. negyedévében.
A KSH revíziós politikájának megfelelően 2004. szeptember 30-án adta ki a 2003. évre vonatkozó második előzetes éves GDP becslését, ami alapján a 2003. évi növekedési ütemre az első becslés szerinti 2.9%-kal szemben 3.0% adódott. A 2003-as adatok változását egyidejűleg a negyedéves számításokon is átvezették. A 2003-as bázis változásának következtében, valamint a korábbi becslések készítése óta rendelkezésükre álló pontosabb információk (elsősorban a mezőgazdaság 2004. évi jelentős hozzáadott érték növekedése) ismeretében a 2004. évi első két negyedéves adatok is módosultak. Ezek eredményeként az első negyedévre 0.1, a második negyedévre 0.2 százalékponttal nagyobb lett a növekedési ütem.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.