Bázel II.: A nem teljesítés kockázatai - Rik van de Weerthof, a SAS International kockázatkezelési programigazgatója

A Bázel II. korszerű megközelítéssel számítja ki a tőkemegfelelést, szorosabban igazodva az adott pénzintézet kockázati profiljához. A Bázel II. célja a nagyobb átláthatóság, valamint az egészségesebb kockázatkezelési gyakorlat és módszerek meghonosítása. Ezek olyan célok, melyekkel nehéz vitába szállni. Egyes pénzintézetek azonban aggódnak, hogy a Bázel II. előírásainak teljesítése túl sok pénzbe és időbe kerülhet. A pénzügyi- és más vezetők némelyike úgy véli, hogy a bankszektor már eddig is túlszabályozott, és bizalmatlanul fogadnak minden esetleges többletköltséget, ami a Bázel II. előírásai teljesesítésével jár. A pénzügyi szakemberek olyan félelmeknek is hangot adnak, hogy az új tőkemegfelelési egyezmény elősegíti a ciklusok kialakulását (a gazdasági ciklusok tekintetében önbeteljesítő jóslatként működve), mivel a gazdasági fellendülés idején könnyen hozzáférhetővé teszi a tőkét, és éppen akkor szűkíti a hitelezési lehetőségeket, amikor arra a gazdaságnak a legnagyobb szüksége lenne: a recesszió idején.

A Bázel II. megköveteli, hogy a bankok legalább két évre visszamenőleg összesítsék és tárolják adataikat, és olyan kimutatási rendszert ír elő, amely képes a hitelezési, működési és piaci kockázati adatok közzétételére a bankfelügyelet, a befektetők és más érintett felek számára. A Bázel II.-re való felkészülés olyan informatikai beruházásokat követelhet meg a bankoktól, amelyek kiszolgálják az ezzel járó adattárolási és kimutatáskészítési igényeket; emellett a személyzeti és képzési követelményeknek is eleget kell tenniük. Egyes bankok viszont eddig is komoly beruházásokat végeztek e téren, és ragaszkodnak ahhoz, ami már megvan; nem kívánják lecserélni vagy új beruházásokat beindítani. Mivel a Bázel II. kockázatkezelési előírásainak átvétele és alkalmazása többletköltséggel jár, és a bankok üzletvitelében is stratégiai változásokat tesz szükségessé, egyes bankok a rövid távú költség-haszon elemzés alapján ellenállhatnak, és elhanyagolhatják a Bázel II.-re való felkészülést. Az is lehet, hogy a bankok a kivárás álláspontjára helyezkednek, vagy azt fontolgatják, hogy nem tartják be az előírásokat.
Ha azonban egy bank elhalasztja ezeket a kiadásokat és változásokat, kockáztatja hosszú távú nyereségességét, hiszen idővel a helyzet egyre összetettebbé válik. A bankok többsége számára a Bázel II. korszerű előírásainak való megfelelés több éves erőfeszítést követel. Ha már most megkezdik a felkészülést, a pénzintézeteknek elegendő idejük lesz az összes különböző alternatíva kiértékelésére, amíg még nem nehezedik rájuk túl nagy nyomás. Így kiadásaikat több tervezési ciklusra is szétteríthetik. A felkészülés elhalasztása megnöveli mind a szervezetre nehezedő nyomást, mind a költségeket, hiszen az idő előrehaladtával egyre szorosabb határidőkbe kell bepréselni a beruházásokat. Azok a szervezetek, amelyek nem készülnek fel a Bázel II.-re olyan innovatív módszerek bevezetésével, amelyekkel kezelni tudják az egyre összetettebb pénzügyi kockázati tényezőket, hátrányba kerülnek azokhoz a versenytársaikhoz képest, amelyeknél már folyik a felkészülés.

Azoknak a bankoknak, amelyek hézagokat hagynak a kockázatkezelésben, gyakran pénzügyi veszteségekkel vagy nehézségekkel kell szembenézniük. A Bázel II. hitelezési, működési és piaci kockázati előírásainak nem teljesítése számos következménnyel járhat, köztük azzal, hogy a bank nem képes eredményesen felmérni a kockázattal súlyozott eredményességét, optimalizálni hitelportfólióját, javítani a kockázattal kapcsolatos döntéshozatalt, kedvezőbb kockázat alapú árakat kalkulálni és végső soron javítani a bank versenypozícióját.
A Bázel II. értelmében a bankoknak fejlettebb kockázatkezelési eszközökkel kell rendelkezniük, és alaposabban átlátniuk a kölcsönfelvevők jellemzőit és hitelfedezetüket, illetve a potenciális új ügyfeleket és hitel-visszafizetési képességüket. A bankoknak megfelelő kockázatérzékeny stratégiák alapján kell alakítani viszonyukat ügyfeleikhez és a tranzakcióban résztvevő másik felekhez. Emellett a bankok többsége valószínűleg szeretne megfelelni az Advanced Internal Ratings-Based (IRB) belső értékelési módszer feltételeinek, ami gyakran új informatikai beruházásokat és további időt igényel. A megfelelő rendszerek és háttér nélkül azonban a bankok esetleg nem érik el a szükséges kockázatkezelési szintet, vagy nem tudják megfelelően szabályozni tőkemegfelelésüket.
A működési kockázattal kapcsolatos szinte összes probléma - akár a visszaélések, akár a kockázat jóhiszemű téves megítélése (beleértve az ember által okozott és a természeti katasztrófák kockázatát) a szervezet kockázatkezelési eljárásainak és felelős irányításának gyengeségeire vezethető vissza. Ha egy bank nem hajlandó a Bázel II. által a működési kockázat kapcsán kötelezően előírt felügyeleti és belső eljárások megvalósítására, akkor nem lesz képes elkerülni az olyan teljes katasztrófával járó helyzeteket, mint amit például a Barings Bank átélt. Kellő ellenőrzés nélkül a házon belüli visszaélések komoly problémákhoz vezetnek, például jelentős pénzügyi veszteséget vagy akár katasztrofális bankcsődöt is eredményezhetnek.
A pénzintézetek számos visszaélés célpontjai: hitelkártyacsalás, beruházási visszaélések, biztosítási csalás, az alkalmazottak által elkövetett visszaélések és így tovább. Mindez pénzveszteséget és nyereségcsökkenést okozhat. A működési kockázat egyik különleges esete a pénzmosás, ami a közelmúlt eseményei miatt került reflektorfénybe. A szeptember 11-i terrortámadásokat követően a kormányok világszerte kiterjesztették és szigorították a pénzmosás elleni szabályozást. Az előírásokat megszegő pénzintézetek számára ez súlyos következményeket helyez kilátásba: ez jelenthet komoly pénzbüntetést és a bank jó hírének jelentős csorbulását, csakúgy mint a bank felső vezetésének büntetőjogi felelősségre vonását.
Természetesen a bankoknak a piaci kockázatokkal is foglalkozniuk kell, gondoskodva arról, hogy ne függjenek túlzottan a kamatlábak és árfolyamok ingadozásától vagy a kötvények, részvények és fogyasztói cikkek árának változásaitól. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a befektetési alapok, nyugdíjalapok és biztosítók is fokozottan ki vannak téve a piaci kockázatnak, így ma már szinte minden pénzintézetnek az eddiginél jobban kell értenie a kockázatkezeléshez.

Messze kiható veszteségek, a piac bizalma és a jó hírnév
Ha a szabályozók úgy látják, hogy egy bank nem készült fel kellőképpen, vagy nem képes megfelelni a Bázel II. követelményeinek, megkövetelhetik, hogy a bank növelje tőketartalékát. Ráadásul a megfelelő kockázatkezelési stratégiák hiánya közvetlenül a részvényesek "zsebére" mehet, például akkor, ha nyilvánosságra jutnak a nem megfelelő kockázatkezelés miatti veszteségek, s így csökken a részvények vagy vagyonrészek értéke.

Ha csökken a piac bizalma a bank kockázatkivédési képességében, romolhat a bank hitelbesorolása, nyereségessége, versenyképessége és piaci lehetőségei, mindez pedig károsan hat az intézmény likviditási kockázatára és piaci összértékére. Ha ez bekövetkezik, a bank esetleg nem lesz képes időre teljesíteni fizetési kötelezettségeit, vagy költséges forrásokból kell fedeznie azokat.

A jó kockázatkezelésnek felülről kell indulnia. Ha a bank nem teljesíti a Bázel II. által előírt kockázatkezelési követelményeket, fel kell tételeznünk, hogy az igazgatótanács és a vezérigazgató döntött így, akiknek személyesen felelniük kell e döntés következményeiért. Az elégtelen kockázatkezelési gyakorlat negatívan hat vissza a bank vezetési elveire és kultúrájára. Ahogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a kockázatok felmérése és kezelése, úgy egyre nagyobb felelősség terheli a szervezet felső vezetőit és igazgatótanácsát azért, hogy megfelelően irányítsák a vállalatot, és megvédjék a részvényesek érdekeit. A bank jó hírneve forog kockán: ha nem teljesíti az elvárásokat, ez kihat piaci megítélésére.

A követelmények teljesítése elsődleges szempont
A Bázel II. célja az, hogy ösztönözze a bankokat a hitelezési, működési és piaci kockázatok még kiterjedtebb elemzésére és megértésére, nem pedig az, hogy elbátortalanítsa őket. A Bázel II. hatására a bankok sorra új szemszögből vizsgálják meg, hogy eddigi kockázatkezelési stratégiáik, eljárásaik és rendszereik megfelelők-e. Az új technológiák lehetőséget kínálnak olyan további módszerek bevezetésére, amelyek gyökeresen átalakíthatják a bankok kockázatkezelési gyakorlatát, és amelyek bevezetése elkerülhetetlen lehet, ha a pénzintézet a jövőben is legalább annyira sikeresen szembe akar nézni a kockázatokkal, mint ahogy azt eddig tette.

A legjobb megoldás szükségszerűen a nem megfelelés kockázatának csökkentése. Ehhez a szétforgácsolt kezdeményezések helyett célszerű egyszerre kielégíteni az adatintegritással, a hatósági előírásokkal és a vezetői információellátással kapcsolatos követelményeket. A bankok felkészülhetnek egy olyan integrált megoldás bevezetésére, amely az összes szükséges adatot kigyűjti, leellenőrzi, és elvégzi a szükséges adattranszformációkat - így nem lesz "többféle igazság" a szervezeten belül. A szabályozásnak való megfelelés költségei csökkenthetők a hatósági beszámolók automatikus elkészítésével és a működési, hitelezési és piaci kockázatok kezelése sajátos követelményeinek kielégítésével, így a bankok is nyertesévé válhatnak a folyamatnak. Az intézményeknek kellően hosszú távú perspektíva alapján kell meghozniuk döntéseiket, nem pusztán rövid távon próbálva mérsékelni a magas működési vagy informatikai költségeket.

Nem helyes, ha az új tőkemegfelelési egyezményt pusztán hatósági intézkedésnek tekintjük, amely a bankokat rákényszeríti a megfelelő kockázatkezelési stratégiák meghonosítására. Ez túlzottan korlátozó értelmezés, amely figyelmen kívül hagyja az igazi ok-okozati összefüggést. A Bázeli Bizottság számára sokkal inkább az egészséges kockázatkezelés iránti nemzetközi igény volt a fő ösztönző erő, és csupán az ezáltal diktált követelményekre reagáltak. A szabályozó feladata pontosan az, hogy ilyen értelemben őrködjék.
Bár a Bázel II. előírásai összetettek, végső soron a pénzintézetek egészségesebb működését szolgálják, mert a tőkeszint jobban igazodik majd az intézményt jellemző tényleges kockázathoz. Világos persze, hogy amennyiben a kockázatot nem sikerül a Bázel II. szabályozásának megfelelően definiálni, mérni és kezelni, ez károsan hathat ki a nyereségességre. A bankoknak csak akkor lesz idejük a lehetséges alternatívák végiggondolására és a szükséges változtatások végrehajtására, ha már most nekilátnak. Különben nem lesznek képesek megfelelő választ adni a Bázel II. követelményeire, ami kihat megítélésükre, külső besorolásukra, sőt, akár versenypozíciójukra is.
Az üzenet világos: a bankok nem lehetnek elégedettek az eddigi eredményekkel. Bár az ágazatban a verseny gyakran arra próbál kényszeríteni, hogy a bank kevesebbet tegyen, kevesebbet költsön, és karcsúbb maradjon, ennek a nyomásnak nem szabad engedni. Folytatni kell a bankoknál a Bázel II. teljesítésére irányuló jelenlegi projekteket, és az esetleg várólistára tett projekteket be kell indítani. Ha a bankok nem készülnek fel most a Bázel II.-re, később már nehéz vagy lehetetlen lesz behozniuk a lemaradást. A Bázel II. teljesítésének elhanyagolása túlzottan veszélyes kockázatkezelési stratégia.