18 °C Budapest

Graphisoft versenytárs eredmény: 7%-os árfolyam növekedés

Pénzcentrum
2004. február 17. 13:04

A Graphisoft után ma közzétette tavalyi negyedéves gyorsjelentését a társaság egyik legnagyobb versenytársa, a német Nemetschek is. A cég ismét csökkenő árbevételről, valamint mérséklődő üzemi eredményről számolt be.

A társaság árbevétele 27.2 millió euró lett a tavalyi utolsó negyedévben, ami 2.2%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ennek megfelelően a árbevétel ismét csökkenést mutat, pedig a harmadik negyedévben bizakodásra adott okot az értékesítések két és fél éve nem tapasztalt növekedése.


A 12 havi gördülő árbevétel szintén csökkent, s az elmúlt 4 negyedéves emelkedést követően szintén mérséklődött az éves gördülő üzemi eredmény is.


A Nemetschek német árbevételének a részaránya tovább növekedett, mindazonáltal a cég vezetése szerint a gazdálkodási környzet továbbra is igen gyenge.


Az EPS azonban további jelentős növekedést mutat.


A Nemetschek a tavalyi évben a Graphisofthoz hasonlóan igen erőteljes költség csökkentéseket foganatosított, így hatékonysága jelentősen megnövekedett. Mindezek hatására ismét sikerült profitabilissá tenni a céget, és ennek folytatódása várható 2004-ben is.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A menedzsment szerint mind az árbevétel, mind pedig az eredmény kismértékben emelkedhet az idei esztendőben.

A Nemetschek részvényeinek az árfolyama 7%-os növekedést mutat a frankfurti kereskedésben.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.04.14 10:36
Nincs érdekesebb - nekem legalábbis - és more consequential a hetekben, de különösen április 2.-a, T...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
laskainelli  |  2025.04.12 18:26
Van egy nehéz, de sokak számára ismerős állapot: amikor nem vagy igazán boldog a kapcsolatodban, de...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33