A pénteki kora délutáni órákban súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán Győr közelében.
Nem engednek a hívek, zúgolódnak: tüntetést szerveznek Győrben a kitiltott Ferenc Atyáért
Ferenc Atya barátait és a győri híveket hívták tüntetésre szombaton este a Püspökvár elé. Több száz támogató jelent meg, különböző feliratú, tiltakozó táblával – számolt be róla a Kisalföld. Benkovich Ferenc atyától megvonták a misézés jogát, a szentségek kiszolgálását, illetve kitiltották az Apor-iskolából, amit két kezével és több száz önkéntes segítővel közösen épített, majd nyugdíjazták a győri papot. Ezzel kapcsolatosan szintén reagált a Győri Egyházmegye püspöksége.
A demonstrálók szerint független, katolikus iskolájuk tulajdonjogának és a Szent Anna Otthon tulajdonjogának, tehát a két alapítvány vagyonának megszerzéséért tették mindezt. Többek között ezért szólaltak fel a 77 éves papért. Kézben tartott égő gyertyák, feliratokkal és képekkel ellátott plakátok, molinók tűntek fel a tömegből.
Kérjük vissza Ferenc atyát! Isten bárányai nem hallgatnak!
- állt a táblákon. Volt aki a 10 parancsolat egyikére hívta fel a figyelmet. Fiatalok, idősebbek, gyerekek együtt álltak ki a szeretett atyáért.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?