Változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi önkormányzata.
Valami különös dolog zajlik a Balatonnál: a szakértő kitálalt, ez áll a rejtélyes algásodás mögött
A két hete tomboló hőség ellenére a Balaton tekintetében továbbra sem beszélhetünk algásodásról, erről a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Hidrobotanikai és Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoport vezetője beszélt lapunknak. Somogyi Boglárka szerint a nyár beköszöntével az algabiomassza kismértékben növekedett, ám az algák mennyisége azóta a hosszan tartó kánikula ellenére sem változott. A hetek óta tartó hőségnek ugyanakkor komoly következményei is lehetnek a tóra nézve. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a rendkívüli tartós melegben a tóból napi szinten 6 millió köbméter vízmennyiség is elpárologhat. A legnagyobb vízutánpótlás ugyan a Zala-folyón keresztül érkezik a Balatonba, ám a tartós extrém meleg időszakokban azonban mind az északi, mind a déli parton a befolyó vízfolyásokon keresztül már csekély ez az utánpótlás.
Mint ahogyan arról nemrég a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet beszámolt, az elmúlt három évvel összehasonlítva idén júliusban az algabiomassza a korábbi évekhez hasonlóan alakul. Ez annak köszönhető, hogy a magas hőmérséklet önmagában (bár egyes biokémiai folyamatokat felgyorsít) nem okoz algatömegprodukciót, amíg a foszfor limitálja az algák szaporodását.
Somogyi Boglárka, a Hidrobotanikai és Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoport vezetője a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a Balatonban az algásodást alapvetően a vízgyűjtő területről érkező úgynevezett külső foszforterhelés határozza meg. Ugyanakkor a tó üledékében felhalmozódott foszfor is képes felszabadulni, amennyiben a fizikai és kémiai környezet ezt lehetővé teszi.
Akár a külső terhelés, akár a belső terhelés mértéke növekszik, az algák képesek lesznek nagy tömegben elszaporodni, amennyiben az időjárási körülmények is kedvezőek.
Tekintettel arra, hogy mapjainkra a tó egész víztömege egységesen 28-30 Celsius fok körüli, nem lehet számítani hőmérsékleti rétegződésre, ennek következtében egy-két héten belül algavirágzásra sem. Hosszabb távú előrejelzés értelemszerűen nem adható. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján hosszan tartó szélcsendes időszakok esetén előfordulhatnak lokális algavirágzások vagy bentikus algagyep felszakadozások is (korábban 2022 nyarán számoltunk be hasonlóról).
Napjainkban a Balaton teljes területén alacsony algabiomasszával találkozhatunk, nincsenek kritikus területek. Felfedezhető a szokásos tendencia, mely szerint a keleti tóterületek algában szegényebbek, mint a nyugati tóterületek
- hívta fel a figyelmet.
A szakértő szerint a mért értékek azonban még messze nem érik el a fürdővízben még megengedhető algamennyiséget, amely a-klorofill koncentrációban kifejezve 75 µg/L (Egészségügyi Világszervezet, WHO). Jelenleg a kevésbé produktív Siófoki-medencében az a-klorofill koncentráció 2-2.5 µg/L között, a produktívabb Szemesi- Szigligeti- és Keszthelyi-medencében 10-17 µg/L között változik tóközépen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Somogyi Boglárka kiemelte: nyaranta alapvetően két algacsoport képviselőit találhatjuk meg a Balatonban, az egyik a kékalgák vagy cianobaktériumok, a másik pedig a páncélos ostoros algák közé tartozó fecskemoszatok. Az, hogy melyik csoport jut domináns szerephez, elsősorban az aktuális tápanyagkínálattól függ, a kékalgáknak (cianobaktériumoknak) kedvez a viszonylagos nitrogénhiány.
Emellett a meteorológiai körülmények (hőmérséklet, szélviszonyok) is fontos szereppel bírnak. Az elmúlt nyarak összetétel szempontjából vegyesek voltak, 2022 nyarán a fecskemoszatok, míg 2023 nyarán a fonalas cianobaktériumok domináltak a nyugati tóterületeken (Keszthelyi- és Szigligeti-medence). A tisztább vizű Siófoki-medencében nyaranta többnyire a fecskemoszatok az uralkodók.
Jelenleg a tó teljes területén fecskemoszatok vannak jelen a 2022-es évhez hasonlóan
- húzta alá.
A szakértő lapunknak mesélt arról is, hogy jelenleg az algabiomasszát a fecskemoszatok uralják, mellettük csak elvétve fordulnak elő kékalgák vagy cianobaktériumok. Egészségügyi kockázatot ez utóbbiak jelenthetnének, amennyiben mennyiségük meghaladná az egészségügyi határértéket, de ilyesmitől nem kell tartanunk.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?