Az elmúlt időszakban számos találgatás látott napvilágot a Nintendo Switch utódjával kapcsolatban, ám most úgy tűnik, konkrét dátum is kiszivárgott a várva várt konzol érkezéséről.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Magyarországon a lőterek a kikapcsolódni vágyók számára. Az elmúlt években több vidéki hely is korszerüsítésen esett át, sőt új sportkomplexumok kerültek kialakításra. A legtöbb helyen lehetőség van fegyverkezelés oktatására úgy a vadászok, mint a nem vadászók számára is egyaránt. A Magyar Sportlövők Szövetsége a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy az elmúlt évek sportsikereinek köszönhetően egyre többen keresik fel ezeket a helyeket.
A magyar kormány még 2017-ben döntött arról, hogy lehetőség szerint minden járásközpontban épít egy-egy lőteret - ami azt a célt szolgálta, hogy a honvédség tartalékosainak felkészítését segítse. Később ezeket a beruházásokat nemzetgazdaságilag kiemeltté tették, valamint kiegészültek azzal, hogy nem lőterek, hanem Honvédelmi Sportközpontok jönnek létre, ahol a lőoktatás mellett küzdősportokat is el lehet sajátítani. A hangzatos tervek ellenére azonban elég döcögősen indultak a fejlesztések. A Magyar Sportolövők Szövettsége lapunknak elmondta, hogy ez idáig mindösszesen csak öt sportközpont épült meg.
A kormány az eredeti elképzelései alapján első ütemben 40 lőtér beruházására 17 milliárdot kívánt volna fordítani 2017-2018-ra. A második fázisban 67 lőtér kiviteli tervének előkészítésére szintén a 2017-es és 2018-as költségvetésben 1,2 milliárd forintos forrás állt volna rendelkezésre. A tervezett lőterek fejlesztését állami tulajdonú ingatlanokon kellett volna megvalósítani.
A Magyar Sportlövők Szövetsége lapunknak elmondta, hogy ez idáig a megépült és használatban lévő sportközpontok a következő településeken lettek megépítve: Baja, Balassagyarmat, Újfehértó, Szigetvár, Szarvas. Tehát mindösszesen ez az öt sportközpont épült csak meg.
Az, hogy Magyarországon jelenleg mennyi legálisan működő lőtér van pontosan nem lehet tudni, hiszen olyan sokféle lőtér létezik, mint sportlőtér, élménylőtér, fegyveres testületek lőterei. Az MSSz csak a tagszervezeteink által használt és minősített, valamint az illetékes RENDŐRHATÓSÁG által engedélyezett lőtereket tartja nyilván. (113 vidéki lőtérről van ismeretünk)
- hívta fel a figyelmet lapunknak Kéri Attila, aki azt is elmondta, hogy szerencsére hazánkban az illegális lövészet nem terjedt el.
A Magyar Sportlövők Szövetségének versenyigazgatója elmondta, hogy ahhoz, hogy valaki látogathassa ezeket a helyeket nem szükséges engedély, mivel a lőtereken szabadidős sporttevékenységről van szó. Ugyanakkor mindenki köteles betartani a lőtéren működő egyesület, klub, szakosztály szabályait, és a lövészetre, fegyverkezelésre, használatra vonatkozó rendelkezéseket. Mindamellett a lőtereknek hatósági (rendőrségi) engedéllyel kell, hogy rendelkezzenek.
A lőtereken használható fegyverek kapcsán Kéri Attila hozzátette: minden olyan fegyverrel lehet lövészetet folytatni, kipróbálni melyre az illetékes rendőrhatóság engedélyt adott a LŐTÉR MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYÉBEN és a LŐTÉRSZABÁLYZATBAN.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Különböző lőterek vannak.Légfegyveres, kis és nagykaliberű rövid és hosszúcsövű puska, pisztoly, és sörétes puska lőterek
- tette hozzá.
A versenyigazgató kiemelte, hogy a vidéki lőterek hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai és külföldiek körében egyaránt, köszönhető ez annak is, hogy válogatott fiatalok rendszeresen állnak dobogón Európa -és világbajnokságokon. A szakma szempontjából igencsak eseménydús volt az elmúlt időszak is. Mint mondta, hasonlóan 2014, 2016, 2018-hoz, az idei évben is megrendezték az Olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságot. De Országos Bajnokságokat, hazai rendezésű Nemzetközi versenyeket is rendeznek.
A vidéki lőterek közül kiemelkedik a buzsáki, amit 2023-ban adtak át. A komplexum a régióban egyedülálló, de Közép-Európában is a második legnagyobb, magánkézben lévő lőtér. A komplexumban rendszeresek a hazai, és a nemzetközi versenyek, 2026-ban például a buzsáki lőtéren rendezik majd meg a dinamikus IPSC szakág pisztolyos Európa bajnokságát. Arra a versenyre már most több mint ezerötszáz sportlövőt várnak Európa majdnem minden országából.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.