A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Megtalálták a Tiszában a Tokajnál eltűnt három személy holttestét, akiket nagy erőkkel kerestek a borsodi rendőrök és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a társszervekkel együtt. A tragédia során egy 49 éves férfi, illetve egy 17 éves fiú és 16 éves barátnője is életét vesztette, miután fürdőzés közben elmerültek a folyóban. A hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, de bűncselekmény gyanúja nem merült fel - írta a Blikk
Korábban már a HelloVidék is beszámolt arról, hogy a Tiszában Tokajnál három ember is eltűnt hétfőn este, akiket nagy erőkkel kerestek a borsodi rendőrök, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai és a társszervek. Az eltűntek közül korábban a 49 éves férfi holttestét megtalálták, ám a hatóságok egészen eddig eltűntként kerestek a 17 éves unokaöccsét és annak 16 éves barátnőjét is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután közölte az MTI-vel, hogy azóta megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült mindhárom ember holttestét.
Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy az áldozatok hétfő délután, fürdőzés közben tűntek el a folyóban. Személyes holmijukat, valamint egyikük kutyáját járókelők találták meg, ők értesítették a rendőrséget.
Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a Szerencsi Rendőrkapitányság általános közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?