Ismét rekordmagas, 1752,3 milliárd forint összeget fordít a magyar kormány honvédelmi célra a 2025-ös költségvetés szerint
Teljesen kiszáradt két magyar tó, a Fehér-tó és a Kis-Sóstó medrében különleges flóra vette át az uralmat, alkalmazkodva a szélsőséges körülményekhez.
A Fehér-tó és a Kis-Sóstó medrében különleges flóra vette át az uralmat, alkalmazkodva a szélsőséges körülményekhez. Az említett tavak medre sekély, időszakosan ugyan van benne víz, de nyárra általában teljesen kiszárad. Különös növénytársulásoknak adnak teret, például a magyar sóballának és a hegyes bajuszpázsitnak, de otthonra lelt itt a védett sziki ballagófű is - írja a divany.hu
Mindhárom növény megjelenése az aljzaton a vízterek kiszáradásához köthető. Az idei évben kevés téli és tavaszi csapadék hullott a kardoskúti területekre, csupán májusban érkeztek jelentősebb esők. Így a Fehér-tó már április végére, a Kis-Sóstó déli medre pedig május közepére kiszáradt, és már el is kezdtek növekedni bennük a jellegzetes növények
– tájékoztat a Körös-Maros Nemzeti Park.
A lap hozzáteszi, hogy a kiszáradás és a sós növények együttese hófehérré varázsolják a tavak víztelen medrét, ahogy a talajban lévő ásványi sók a felszínre kerülnek. A sós környezet kedvez a különleges növényzetnek, mely hamar burjánzásnak indul.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A növények a szárazság ellen pozsgás leveleikkel védekeznek, képesek a vizet tárolni és egyúttal a párolgást csökkenteni. A magas sótartalomhoz is kiválóan alkalmazkodtak. A magyar sóballa például csak egy bizonyos sókoncentráció felett tud kicsírázni és fejlődni. Vérbeli halofita, azaz szélsőséges körülmények között is megélő, tótűrő növény.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?