A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A tavaszi ivartalanítási akciók anyagi támogatásáról és hatékonyságáról érdeklődtünk két jelentős állatvédelmi szervezetnél: a Nyílt Ivartalanítás Szponzorálását Támogató Alapítványnál (NYISTA Csapatnál) és az Orpheus Állatvédő Egyesületnél. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen anyagi forrásokból finanszírozzák az ivartalanítási akciókat, és hogy ezeket a forrásokat milyen hatékonysággal használják fel. Továbbá érdeklődtünk a tavaszi akció eredményei, a kihívások, a helyi lakosok fogadtatása, valamint a nem kívánt szaporulatok és utcára kerülő állatok számának csökkenésére vonatkozó statisztikák iránt. A két szervezet részletes válaszaiból betekintést nyerhettünk működésükbe és az ivartalanítási programok jelenlegi helyzetébe.
HelloVidék: Milyen anyagi forrásokat biztosítanak az önkormányzatok és a menhelyek a tavaszi ivartalanítási akciókhoz? Milyen hatékonysággal használják fel ezeket?
NYISTA Csapata nevében Kácser Kitti: A mi szervezetünk nem tavaszi ivartalanítási akciót tart, mi egy országosan működő szervezet vagyunk, akikhez támogatottságtól függően egész évben lehet ivartalanítási támogatásért fordulni. A NYISTA működését főként magánszemélyek támogatásaiból finanszírozzuk. Önkormányzati támogatásra eddig egy esetben volt példa működésünk óta, illetve jelenleg is folyamatban van egy önkormányzati szerződés, valamint korábban két menhely támogatta munkánkat eseti utalással. Ezeket az összegeket szinte pillanatok alatt (hiszen jelenleg is több száz megkeresésünk van), az összegek teljes egészét az ivartalanításokra felhasználva költöttük el. Az önkormányzati támogatás esetén figyeltünk arra, hogy az adott település állatainak műtétjére fordítsuk azt.
Orpheus Állatvédő Egyesület részéről Seres Zoltán elnök: Az Orpheus Állatvédő Egyesület a kilencvenes évek óta fontos feladatának tekinti a felelős állattartás népszerűsítését. Sajnos sokkal több állatot szaporít a lakosság, mint amennyi felelős gazdi van. Ebből ered, hogy az állattartás minősége sok helyen gyarló, kizsákmányoló, szenvedéssel teli.
HelloVidék: Milyen eredményeket értek el a tavaszi ivartalanítási akcióval? Mennyien vették igénybe, hogy kedvezményesen ivartalanítsák kedvencüket?
NYISTA Csapat: Minden egyes ivartalanításra egyedi árat kérünk az adott orvostól/rendelőtől, nem meghirdetett akciókat tartunk. 2019 óta 521 kutya és 1235 cica ivartalanítását finanszíroztuk, valamint további 9 műtétre (3 kutya, 6 cica) különítettük el az összeget, ezek a műtétek még lebonyolításra, számlázásra várnak, de számos megkeresés érkezik napi szinten hozzánk. Szervezetünk működésének fontos alappilére, hogy csak olyan műtétet rendelünk meg, melyhez a szükséges összeg rendelkezésünkre áll, hogy tartozást ne halmozhassunk fel, így mindig csak korlátozott számban fogadunk új igénylést.
Orpheus Állatvédő Egyesület: Az egyesület sem állami, sem önkormányzati támogatást jelenleg nem kap, lakossági összefogással, céges és magán támogatókkal, az adó 1% bevételekből folyik a szabadban tartott állatok ivartalanításának támogatása.
HelloVidék: Milyen kihívásokkal szembesülnek az ivartalanítási programok megvalósítása során?
NYISTA Csapat: Amellett, hogy a támogatottság hiánya okozza a legnagyobb kihívást, sajnos sok esetben a gazdák/igénylők is megnehezítik az adott ivartalanítást, legyen szó akár arról, hogy nem kommunikálnak velünk megfelelően, nem intézik a már megrendelt műtét időpontját az adott rendelővel.
Orpheus Állatvédő Egyesület: Sok állattartó hiszi azt, hogy a felelőtlen állattartáson nem tud változtatni. Minden háziállatért, az állatok jólétéért, a szaporításért a gazda a felelős. Nem tud minden állattartó mögött állni egy állatvédő, de megfelelő - edukatív magatartás révén sokan egyre tudatosabb / felelősebb állattartókká válnak.
HelloVidék: Hogyan fogadják a helyi és térségi lakosok az ivartalanítási kezdeményezéseket?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
NYISTA Csapat: Nagyon kétoldalú a fogadtatás, van, aki maga keres meg minket és hálás, alázatos hozzáállással viszi kedvencét az adott ivartalanításra, de van, aki természetesnek veszi, sőt elvárja a támogatást és Ő maga nem tesz semmit azért, hogy kedvencén segíthessünk.
Orpheus Állatvédő Egyesület: Az Orpheus Állatvédő Egyesület www.állatvédő.hu oldalon elérhető tavaszi és őszi állattartást támogató ivartalanítási akcióját sokan keresik. A felhívás után 2-3 héttel a helyek betelnek. Az egész országból nagy örömmel fogadjuk a segítséget. A szervezet csak csepp a tengerben, így az állatorvosokat, állatmenhelyeket, állatvédő szervezeteket a lakosság állatai kapcsán az ivartalanítások támogatására ösztönzi. Többen többet tehetünk, és egyszer megállt lehetne parancsolni a kóbor állat termelésnek.
HelloVidék: Van-e statisztikájuk arra vonatkozóan, hogy egy adott településen ivartalanítási akciót követően csökkent a nem kívánt szaporulatok és utcára kerülő állatok száma?
NYISTA Csapat: Statisztikánk nincs, de számos visszajelzésünk van, akár igénylőktől, akár helyi állatbarátoktól, akiken keresztül jutnak el hozzánk anyagi nehézségekbe ütköző gazdik,vagy éppen együttműködő orvosainktól. Épp a napokban az egyik együttműködő állatorvosunk mesélt nekünk arról, hogy 4 általunk hozzá irányított cicus mindegyike már vemhes volt és összesen 15 kiscica született volna a 4 anyától. Bele sem szabad gondolni, hogy aztán Nekik hány kölykük született volna és azoknak mennyi…hiszen tudjuk, ez egy soha véget nem érő „folyamat” lenne.
Orpheus Állatvédő Egyesület: Az Orpheus Állatvédő Egyesület nem 1-1 településen segít, az ország bármelyik pontján szabadban tartott állat gazdája jelentkezhet, illetve a kóbor (utcáról mentett) cicák / kutyák kapcsán állatbarátok jelentkezhetnek a segítségért.
HelloVidék: Milyen további lépéseket terveznek a jövőben az ivartalanítási programok hatékonyságának növelése érdekében?
NYISTA Csapat: Folyamatosan dolgozunk Facebook oldalunk népszerűsítésén, ezzel támogatók toborzásán, rendszeresen tartunk jótékonysági liciteket, melyeknek teljes bevételét ivartalanításainkra fordítjuk. Emellett hatalmas hangsúlyt fektetünk az adó1% gyűjtésre és részt veszünk rendezvényeken is, ahol szintén az ivartalanítás fontosságát és munkásságunk támogatásának lehetőségét hirdetjük.
Orpheus Állatvédő Egyesület: Nem tudunk mindenkinek segíteni, de a felelős állattartás kapcsán mindenki tud valahol egy picit segíteni. Az Orpheus Állatvédő Egyesület minden felelősen gondolkodó állatvédőt, állatorvost, önkormányzatot a lakosság felelős állattartásának segítésére buzdít, segítsük elő az állatok szaporulatának megfékezését. Ehhez a kiskedvencek ivartalanítása egy járható út.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?