A kenyai Naivasha-tó súlyos ökológiai válsággal néz szembe a vízijácint elterjedése miatt.
Mint ahogy arról tavaly már írtunk, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a magyarok otthonaiban a kerti tavak. A családi házak kertjében egy szépen kivitelezett tó, képes egy apró területet is élettel megtölteni. A kerti tavakat sokan elérhetetlen luxusnak tartják, pedig léteznek apró változatok is, melyek kialakításához és fenntartásához nem kell mélyen a zsebbe nyúlni. Kerékjártó Tibor borsodi vállalkozó már jó ideje foglalkozik kerti tavak kivitelezésével. Nap mint nap felkeresik őket az ország minden szegletéből. A szakember a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kerti tavat létesítenek otthonaikban, meglátása szerint a tendencia folytatódni fog a továbbiakban is.
Kertünk hangulatát különböző módokon alakíthatjuk ki, legyen szó akár nagy területű örökzöldekkel, garantált lehet a siker. Ennek ellenére egyre nagyobb teret hódítanak a kerti tavak is, ami nem is csoda, hiszen ezek még egyedibbé tehetik otthonunkat és egészen elképesztő atmoszférát teremtenek az udvaron. A kerti tavaknak ráadásul pozitív élettani és lélektani tulajdonságai is vannak.
Az élettani hatásnak köszönhetően megváltozik a kert mikroklímája. Kellemesebb lesz a légzés, párásabb a levegő, és beindulnak az enyhe légáramlatok, amiben mind a növények és mind a kertben tartózkodó emberek jobbnak érzik magukat. A lélektani hatásai is szembetűnők. Maga a víz hangja, látványa nyugtatólag hathat, és ellazíthatja az embereket.
Kerékjártó Tibor a HelloVidéknek elmondta, hogy szinte mindenhová lehet kerti tavat építeni. Ha valakinek kevés helye van az se akadály, aki pedig bővelkedik kellő nagyságú hellyel annál csak a képzelet szab határt.
Mindegy hova csináljuk a tavat, lehet az udvar közepébe, árnyékosabb helyre, mivel a kerti tavak szempontjából a szűrés az, ami a legfontosabb tényező
- mondta lapunknak.
Mélyen a zsebünkbe nyúlhatunk
A vállalkozó szerint egy átlagos 4-6 köbméteres tó költsége sok mindentől függ, legyen szó a fóliázásról, aminek az ára olyan 40-50 ezer forint között mozog. Ehhez jön még hozzá a szűrés, ami 150 ezer forint. És akkor még nem beszéltünk a növényzetről, és a különböző halak telepítéséről. Mindezt összevetve Kerékjártó Tibor szerint egy átlagos kerti tó kivitelezése olyan 300-500 ezer forint körül lehet. A halak árai ezer forintól több százezer forintig is terjedhetnek, attól függően, hogy milyen egyedi különlegességet szeretnénk telepíteni.
Magyarországon a koi pontyok, és az aranyhalak a legnépszerűbbek. Ezeknek az ára pár ezer forint csak, akinek azonban már nagyobb tava van, és megteheti azok már viszik az import japán, és indonéz halakat
- tette hozzá.
Mint fentebb írtuk a növények is elengedhetetlen részét képezik a kerti tavak kialakítása során. Kerékjártó Tibornak szerint sok múlik azon, hogy hogyan alakítjuk ki a tavunkat. Van, aki inkább mélyvízi növényeket preferál, míg vannak, akik a sásokat, tavi rózsákat, pálmákat részesítik előnyben. Az árak tekintetében rendkívül nagy a szórás a különböző növények, és halak tekintetében.
Standard koi 20-24 cm
- 2500 Ft
Osztottfarkú aranyhal 10-12 cm
- 1500 Ft
Compó Arany 10-12 cm
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- 1500 Ft
Shubunkin 20-24 cm
- 3000 Ft
Ahhoz, hogy kerti tavunk egész éven át pompásan nézzen ki, elengedhetetlen a megfelelő karbantartás. Évente érdemes a növényeket legalább egyszer megmetszeni. Vannak olyanok, akik évente teljes vízcserét is csinálnak. Kerékjártó Tibor szerint a kerti tavunknál a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk az a szűrés, és a levegőztetés. Mindamellett fontos még a megfelelő növényzet megválasztása is, hiszen ezek nagyban hozzájárulnak a víz megfelelő tisztán tartásához.
A szakember ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta leszögezni, ha lehet tartózkodjunk a vegyszeres tisztításoktól, mondván, és inkább a normális szűrésre áldozzunk. Mások mellett fontos még a megfelelő tápellátás is.
Az áruházakban kapható puffasztó haleledelt, ha lehet akkor inkább hanyagoljuk, mivel semmi tápértéke nincs ezeknek, és csak piszkítjuk a vizet. Én holland tápokat használok, amiknek magas a fehérje, és vitamintartalma, ezek igaz, hogy drágábbak, de sokkal jobb minőségűek
- mondta.
Bár az utóbbi időben már jó ideje nem jellemzőek a fagyos telek ennek ellenére a szakember azt javasolja, hogy ha mégis beköszöntene a zord időjárás, akkor mindig gondoskodjunk arról, hogy legyen lék a tavunknál, azért, hogy a rossz gázok eltudjanak távozni. Mint mondja, érdemes egy levegőztetőt berakni.
Mindent csak lépésben
A kerti tavak tervezésénél számos fontos szempontot kell figyelembe vennünk, a legnagyobb figyelmet a tószegély kialakítása jelenti. A tópart kialakítása készülhet többek között kavicsból, facölöpökből, sziklák esetleg járólapból vagy gyeptéglából. Érdemes kiemelni, hogy mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is. A facölöpből épülő partszegélyt olyan anyaggal kell lekezelni, ami a tó növény és állatvilágában nem tesz kárt.
A sziklából készült partnál a kövek súlya könnyen kárt tehet a fóliában ezért azok alá több réteg geotextilia szükséges. A PVC fólia leterítése során érdemes kivárni a jobb időt, azért hogy maga az anyag is meglágyuljon. Ha lehet a fóliát úgy hajtogassuk, hogy felesleges ráncok ne keletkezzenek benne.
A mocsári vízi növények telepítése rendkívül fontos, mivel a vizek tisztítását a növények végzik. A tótalaj minősége sem elhanyagolható szempont, mivel a nem megfelelő föld használata gyors algásodáshoz és a vízinövények pusztulásához vezethet. Ha mindezzel megvagyunk jöhet a vízfeltöltés előtt érdemes már elhelyezni jó előre a különböző vízgépészeti berendezéseket, a forgatószivattyút, vagy a szökőkutat.
A teljes víz feltöltést követően a feleslegessé túlnyúló fóliát érdemes eltávolítani a szegélytől, majd megindulhat a halak telepítése is. A kisebb tavakba érdemes inkább aranyhalakat választani. Nem érdemes túl sok félét összeválogatni, mivel ezek nem fognak harmonikus összképet adni. Nagyobb tó esetében már a koi pontyok közül is lehet válogatni. A halak szaporulatának megakadályozásához néhány kisebb testű ragadozó halat is érdemes telepíteni (pl: csapósügér, naphal).
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?