A Fitch szerint az osztrák besorolás legutóbbi, tavaly júliusi felülvizsgálata óta romlottak Ausztria költségvetési és makrogazdasági kilátásai.
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót. A termelést nehezítő kockázatok kezelése tekintetében az elmúlt években felértékelődtek a mezőgazdasági biztosítások, melyhez az Agrárminisztérium kiemelt támogatási intenzitással nyújt segítséget. A 2014 óta működtetett konstrukció 23 ezer gazdálkodóval és 1,7 millió hektár biztosított területtel valósult meg az elmúlt időszakban.
A 2024. március 14-én megjelent, „KAP-RD16-1-24 - Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér): Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” megnevezésű pályázati felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar gazdálkodókat a termelésüket nehezítő kockázatok csökkentésére. A felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.
Egy korábbi támogatási konstrukció folytatása
A konstrukció lényegében a Vidékfejlesztési Programban megismert támogatási konstrukció folytatása, így továbbra is három különböző típusú mezőgazdasági biztosítási szerződés után vehető igénybe támogatás („A”, „B” és „C” típus), amelyek különböző fajokra és biztosítási eseményekre köthetőek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség, azaz a megfizetett éves nettó biztosítási díj legfeljebb 70%-a, de ha a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökkentésre kerül a „B” és a „C” típusú biztosítási szerződések esetében legfeljebb az elszámolható költségek 40%-áig, az “A” típusú biztosítási szerződések esetében pedig legfeljebb 55%-áig.
A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 5/2024. számú közleményében jóváhagyta és közzétette a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződéseket, melyeket az idei esztendőben négy biztosítótársaság nyújt a gazdálkodók irányába.
A 2024. gazdálkodási évhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtására a mezőgazdasági biztosítási szerződés kedvezményezettjeként szereplő gazdálkodóknak idén a 2024. évi egységes kérelem keretében, annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőségük. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ezzel jogosultakká válnak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?