Nagyon úgy tűnik, hogy Tuzson Bence helyreigazította délelőtti posztját és egyelőre mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a magyar középiskolásoknak.

Váratlan bejelentés: mégsem lesz ingyen a jogosítvány a középiskolásoknak

2024. március 15. 12:27

Nagyon úgy tűnik, hogy Tuzson Bence helyreigazította délelőtti posztját és egyelőre mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a magyar középiskolásoknak – számolt be róla a Pénzcentrum. A miniszter délután azt közölte, hogy a korábbi bejelentéssel ellentétben a KRESZ lesz része a középiskolai tananyagnak és csak pilot jelleggel indítják el a gyakorlat ingyenessé tételét.

2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtök délelőtt egy Facebook posztban. Mint kiemelte: ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.

Egy délutáni posztban azonban már mást ír:

2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás. Jó hír, hogy az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük.

A korrekció szerint tehát csak pilot jelleggel vezetik be az újítást, és hogy mikor lesz teljesen ingyenes, azt egyelőre még nem lehet tudni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/tuzson.bence/posts/pfbid02cvcZyG6uRzMud6WrmU6p6JXVGVN86zxumuoY8GoCJXmzFxdst2XCnkn4vfzYWTckl&show_text=true

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 12. vasárnap
Ernő
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33