Kihúzták a Hatoslottó 2025/2. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki a 620 millió forintos főnyereményt!
Országjáró turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz: ezeken a településeken találkozhatsz velük
Idén 30. alkalommal indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz utazótársulata. Ifj. Richter József cirkuszigazgató és sztárartistái a premier előadás előtt jótékonysági főpróbát tartanak az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány javára Budapesten, majd 17 hazai városban szerepelnek világszámokkal teli gálaműsorukkal.
A társulat március 22-én, pénteken 11:00 órától élménypedagógiai órára invitálja a diákokat Tudomány a porondon címmel. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium oktatói által összeállított anyagban az előadás során látható trükkök mögött álló törvényeket, érdekességeket mutatják be a tanulóknak. A több mint 2 órás, világszínvonalú jubileumi gálaműsor szelekciójába a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-, Ezüst-, és Bronz-díjas világszámai kerültek be.
A világ legjobb halálkerék számában előre-, hátra- és csavar szaltót láthat a nagyérdemű, a Kubai Állami Cirkusz artistái oroszrúd produkcióval szerepelnek, de többszörösen díjazott papagáj revű is érkezik a Nemzeti Cirkusz manézsába.
Ifj. Richter József a családi hagyományokhoz híven lovas produkciókkal kápráztatja el a közönséget, csoportjával a hungarikumnak nyilvánított zsoké szám mellett fríz és arab telivérek szabadidomítását mutatja be a porondon. A hamisítatlan cirkuszi hangulatért a Nemzeti Cirkusz élőzenekara felel.
Az Ifj. Richter József, Hortobágyi Károly-díjas, immár hétszeres Arany-díjas cirkuszigazgató vezette 70 fős társulat műsorát az év hátralévő részében 17 vidéki városban, több mint 200 alkalommal tekintheti meg a közönség. Budapest után kelet felé indul a társulat, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen városában állomásoznak.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?