A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A 24.hu-nak közérdekű adatigényléssel sikerült megtudnia, mekkora összeget fizetett ki a balatonfüredi önkormányzat annak a nagyjából 35 kistulajdonosnak, akitől kisajátítási eljárás során szerezték meg az ingatlanjukat. Eszerint 670 millió forintot fizettek a város egyik legértékesebb területéért.
A füredi önkormányzat hosszú ideje rendezni szerette volna az évek óta elhagyatott görög falu sorsát, ehhez viszont nagyjából 35, a területen kisebb üzlettel rendelkező tulajdonossal kellett volna megállapodnia, ám ez nem sikerült. A város ezért a terület egy részének kisajátításáról döntött - írta a 24.hu.
A lap tavaly szeptember végén küldte el az eljárással kapcsolatos közérdekű adatigénylést az önkormányzatnak, de a városvezetéstől nem kaptak választ a törvényi határidőn belül arra, hogy kinek, mekkora összeget fizettek a kisajátítás során. Ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultak, ez a lépés pedig megtette a hatását: az önkormányzat ugyanis decemberben átküldött egy listát, amelyen a kistulajdonosoknak az igazságügyi szakértő által megállapított és kifizetett ár látható.
A táblázatból kiderül, hogy
az önkormányzat 239,5 millió forintot fizetett ki a kisajátítási eljárása során a kistulajdonosoknak.
Összesen 46 tétel szerepel a dokumentumban, de egy családnak sok esetben több ingatlanja is volt.
A kisajátítási eljárás során egy szakértő felbecsülte az ingatlanok árát, a megállapított összegeket viszont a tulajdonosok jelentős része kevesellte, így bíróságra mentek. A pereket azonban sorra elveszítették, ezért nem maradt más választásuk, mint beletörődni abba, hogy csak néhány millió forinttal kaptak többet annál, mint amennyiért harminc évvel ezelőtt vásárolták az ingatlant.
Van olyan, aki majdnem harminc éve 3 millió 600 ezer forintért vett itt üzlethelyiséget, most pedig 5 milliót kapott érte, miközben Füreden harminc év alatt a 10–15-szörösére emelkedtek az ingatlanárak.
A kisajátítási eljárás során az önkormányzat által kifizetett legmagasabb összeg 8,7 millió forint volt, a legalacsonyabb 1,6 millió forint – derül ki a közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból.
A kisebb üzlettel rendelkező tulajdonosok 17 százaléknyi részt birtokoltak a területből, az önkormányzatnak volt még további 41 százalékos tulajdonrésze. Ez azonban még mindig csak 58 százalék, így az önkormányzatnak a terület teljes megszerzéséhez még valakivel meg kellett állapodnia. Az önkormányzat kérdésünkre elárulta, hogy a fennmaradó terület birtokosa az Annagora Market Kft. volt, mely a Masped Zrt. tulajdonában áll.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tulajdonukat az önkormányzat 430 452 000 forintos áron vásárolta meg. Az árat szintén szakértő állapította meg
– áll a fideszes Bóka István polgármester válaszában.
Az önkormányzat így összesen 670 millió forintot költött a görög falu területének megszerzésée. Pontosabban, a terület egy részének megszerzésére.
És hogy mi lesz itt?
Korábban a lap az önkormányzattól azt a választ kapta, hogy „a terület rehabilitációja érdekében az önkormányzat a helyi építési szabályzat módosításával részben egy nagyléptékű közpark, részben lakóterület funkciót szán hosszú távon a területnek.”
Fotó: MTI
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.