A Balatonhoz csatlakozó belső tavat építene a beruházó a volt szemesi kempingbe, de a kormányhivatal mindeddig ezt nem engedélyezte.
További járatokkal bővült a \"grafikus\" helyfoglalási rendszer, amivel kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a MÁV-START idén májusban tette elérhetővé az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszerét, amely a vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását az ELVIRA menetrendi tervező és jegyváltási felületen.
Kezdetben kizárólag csak balatoni InterCity-k és expresszvonatok, valamint a Győrön át közlekedő soproni és szombathelyi IC vonatok esetében volt igénybe vehető a szolgáltatás. Mostanra már az összes belföldi InterCity és expresszvonat, valamint a nemzetközi InterCity-k, EuroCity-k és EuroNight járatok jelentős többsége bekerült a grafikus helyfoglalási rendszerbe - jelezték. Ez azt jelenti, hogy mozi vagy színházi ülésrendben való szék kiválasztásának egyszerűségével lehet ülőhelyet foglalni az adott vonatra - áll a közleményben.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.