Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Elkészült az agrár-és vidékfejlesztési támogatásokra, 2024-re vonatkozó pályázati menetrend, melynek célja, hogy elősegítse a kiszámíthatóságot - mondta el Nagy István agrárminiszter a Portfolio Agrárszektor 2023 Konferencián Siófokon. Hozzátette, 2024 elejétől várható 64 jogcím meghirdetése, 2026-tól pedig ugyanebben a formában újra megnyitjuk az összes pályázatot, azért, hogy két ütemben pályázhassank a termelők ebben a ciklusban. A konferencián a miniszter hangsúlyozta, piaci alapokon nyugvó, a tájegységi adottságoknak megfelelő termelést kell megvalósítanunk, át kell gondolnunk a főbb szántóföldi növények mellett például a szója, a pillangós virágúak termelésbe vonását is. Közölte, a termelői együttműködésről szóló törvényt készítjük elő, hiszen az integrációk nagy fokú segítséget tudnak jelenteni.
A helyzetnek üzenete van, az, hogy ennyien itt vannak, ennyien érdeklődnek az iránt, hogy, hogyan alakul a jövő, ennyien hajlandóak közösen gondolkodni arról, hogy milyen megoldásokat találjunk a kihívásokkal teli időszakban, szerintem fantasztikus dolog
- kezdte előadását az agrárminiszter. Hozzátette, ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a gazdák ebben a helyzetben, átlátható támogatási rendszerre van szükség minden ágazati szereplő számára. Szemben a 2022-es évvel, 2023-ban nem az aszály, hanem az Ukrajnából Európába irányuló mezőgazdasági termékek exportja okozott nehéz gabonapiaci helyzetet, ezért is tartja fenn továbbra is a magyar kormány az importkorlátozásokat.
A vámmentesen és korlátlanul Ukrajnából beáramló termékek teljesen megváltoztatják az európai gazdálkodók lehetőségeit, piacra jutását. Fontos, hogy minden eszközzel ráirányítsuk a figyelmet erre a problémára.
A támogatásokról, kifizetésekről szólva Nagy István elmondta, idén mintegy 340 milliárd forint került kifizetésre beruházásokra, soha ekkora forráskihelyezés nem történt még a vidékfejlesztési pályázatokhoz kötődően. 2021 óta például az állattartó telepek fejlesztésére 470 milliárd forintot ítéltek oda, az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére 295 milliárd forintot, a legkisebb üzemmérettel rendelkezdő gazdák, közel 13 ezer termelő pedig 73 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesült. Közölte, idén több mint 610 milliárd forint támogatást fizettek ki a vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódóan. Hozzátette, idén októberben a korábbi években megszokott menetrendben tudott megkezdődni az előlegfizetés, 277 milliárd forint kifizetésére került sor.
Mi várható 2024-ben?
Arra kell számítanunk, hogy velünk lesznek a háború piaci hatásai, és a korábbinál alacsonyabb, de mégis magas szinten lesznek az inputárak. Bárhogy alakul is a háború, semmi sem tér már vissza a régi kerékvágásba. Alkalmazkodásra és minőségi előrelépésre van szükség. Piaci alapokon nyugvó, a tájegységi adottságoknak megfelelő termelést kell megvalósítanunk. Át kell gondolnunk a főbb szántóföldi növények mellett például a szója, a pillangós virágúak termelésbe vonását is. Burgányból 2030-ra önellótává kell válnunk
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta Nagy István. Közölte, elkészült az agrár-és vidékfejlesztési támogatásokra, 2024-re vonatkozó pályázati menetrend, melynek célja, hogy elősegítse a kiszámíthatóságot. 2024 elejétől várható 64 jogcím meghirdetése, 2026-tól pedig ugyanebben a formában újra megnyitjuk az összes pályázatot, azért, hogy két ütemben pályázhassank a termelők ebben a ciklusban. Tájékoztatott, tavasszal jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első támogatási csomagja. Kiemelte, az energiahatékonyságot javító tényezőket is számba vették, el akarják érni, hogy minden telep és üzem megújuló energiával tudjon rendelkezni azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a világpiaci áraknak.
A fő célok például a versenyképesség javítása úgy, hogy teremtett világunk minőségét meg tudjuk őrizni. Versenyhátrányunk nagyrészt arra tehető, hogy a termésbiztonságra nem volt elég hangsúly fektetve, erre nagyobn figyelmet akarunk fordítani. Ezért a termelői együttműködésről szóló törvényt készítjük elő, hiszen az integrációk nagy fokú segítséget tudnak jelenteni.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.