A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, de az ország délnyugati harmadán gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta figyelmeztető előrejelzését, mely szerint egyes területeken hózápor várható a hétvégén.
Ahogy az előrejelzésben írták, délelőtt intenzív hózáporok előfordulhatnak a Dunántúlon, amelyekből kevés helyen átmenetileg vékony hóréteg képződhet.
Délutántól egy összeáramlási zóna mentén - nagyjából a Miskolc-Szeged tengely tágabb környezetében - hózáporok kialakulása várható, amelyekből helyenként (akár síkvidéken is) lepel - 2 cm friss hó hullhat.
A hóréteg egyes helyeken akár másnap reggelig is megmaradhat. Emellett szombat estétől a nyugati területek fölé is hózáporok sodródnak be, az éjféli órákig arrafelé is összegyűlhet pár cm-es hóréteg.
Hozzátették, szombat napközben az északi, északnyugati irányú szél az ország nyugati felén, kétharmadán megerősödik, kiemelten az északnyugati tájakon, valamint a Bakony és a Balaton térségében viharos, 65-75 km/h-s lökések is lehetnek. Estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
Külön kiemelték, hogy szombat délelőtt a délnyugati határ közelében, délután pedig északkeleten kis eséllyel az ég is megdörrenhet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?