A hangrögzítőt először Dél-Koreában elemezték, majd amikor kiderült, hogy az adatok hiányoznak, elküldték az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal laboratóriumába.
Súlyosan megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben, a darabot félbeszakították - tájékoztatta a teátrum szombaton az MTI-t.
Az Indul a bakterház péntek esti előadása közben Besenczi Árpádnak - aki egyben a színház igazgatója - megsérült a keze, a darabot ezért félbe kellett szakítani. A színművészt kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota.
A színház közölte, hogy a darab szombati előadása elmarad. A pénteken félbeszakadt és a szombaton elmaradt előadást január 12-én és 13-án pótolják.
Besenczi Árpád a tervek szerint keddtől ismét színpadra áll - jelezte a zalaegerszegi teátrum.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?