A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Kész őrület, mi lesz ennek a vége? Nem semmi hüllőt fotóztak a Hortobágyi Nemzeti Parkban
A Tisza szolnoki szakaszán találtak rá az eddig csak otthon tartott teknősfaj „kivadult” példányára, a mississippi tarajosteknősre. Előfordulása sok kérdést vet fel a szakértőkben- írta cikkében az Index.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága elmondása szerint a Tisza szolnoki szakaszán találtak rá az eddig csak otthon tartott teknősfaj „kivadult” példányára, a mississippi tarajosteknősre. A mississippi tarajosteknőst jellegzetes hátpáncéljáról lehet felismerni, és megkülönböztetni fajtársaitól, ugyanis középvonalában fut egy taréjszerű formát alkotó kiemelkedés. A Hortobágyi Nemzeti Park elmondása szerint itthon csak a mocsári teknős őshonos, így az ezen kívüli fajok idegenhonosak, és nemkívánatosak itthoni vizeinkben – írták Facebook-oldalukon.
Az Index megkeresésére Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Közép-Tiszai Jászság tájegységvezetője elmondta, hogy a teknőst májusban fedezték fel a Tisza szolnoki szakaszán, és azóta minden vízi ellenőrzésük során ezen a területen találják a hüllőt.
Alapvető problémát okoz, hogy kiszorítja az itthon őshonos mocsári teknőst területéről, valamint táplálékkonkurensnek is számít, ugyanis megfigyeléseink alapján észrevettük, hogy majdnem ugyanazzal táplálkoznak, mint a magyar faj
– fogalmazott a szakértő.
A szaporodóhelyek is szűkösebbé válnak így, hogy felbukkant a mississippi tarajosteknős, annak ellenére, hogy még nincs információjuk arról, szaporodtak-e már a tarajosteknősök. A sárgafülű ékszerteknős, mely szintén idegenhonos, már kényelmesen érzi magát annyira hazánkban, hogy szaporodjon, a mississippi faj még nem mutat ilyen szintű berendezkedést.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezenfelül a mocsári teknős számára ismeretlen betegségeket és kórokozókat hordoznak, melyek az itthoni állat pusztulását is okozhatják.
A hazai állomány nem biztos, hogy képes alkalmazkodni ehhez a számára ismeretlen baktériumhoz
– nyilatkozta az Indexnek Monoki.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.