14 °C Budapest
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-ban azzal a céllal alakult meg, hogy mind a Balaton-felvidéken élők, mind a hozzájuk érkező vendégek ideális környezetben tölthessék el idejüket.

Kiszivárgott a terv, mire is készülnek a magyar tengernél: így alakítanák át a Balatont

2023. augusztus 20. 14:02

Zsúfolásig megtelt szállodák, panziók, apartmanok – a Balaton egy-egy szezon alkalmával sokak számára jelenti az ideális kiránduló-, vagy nyaralóhelyet. A magyar tenger azonban több mint turisztikai célpont, az itt élők számára az otthont jelenti egész évben. Ők azok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy számukra még élhetőbb legyen ez a táj. Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-ban azzal a céllal alakult meg, hogy mind a Balaton-felvidéken élők, mind a hozzájuk érkező vendégek ideális környezetben tölthessék el idejüket, legyen az egy hét vagy akár egy egész élet. A HelloVidék dr. Rédei Zsoltot, az egyesület elnökét kérdezte, hogy milyen törekvésekkel próbálják elősegíteni a Balaton-felvidék fejlődését az elmúlt tizenöt évben.

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületet 15 éve azzal a szándékkal hozták létre, hogy minél élhetőbbé és „éltetőbbé” tegyék a Balaton-felvidéket, az ott élők és az oda látogatók számára egyaránt. A kezdeti százharmincnégyes taglétszám mára háromszáznegyvenhatra emelkedett, a tagok között 217 vállalkozó, 52 önkormányzat és 77 civil szervezet található.

Az egyesület elsődleges célja a helyi termékek, szolgáltatások népszerűsítése, piacra jutásának elősegítése. Többek között a levendulások, a méhészek, a sajtkészítők, a különböző területeken alkotó művészek - többnyire kistermelők és közepes méretű vállalkozások - lehetőségeit és termelékenységét támogatják, akár úgy is, hogy különféle - a piacra jutásban segítő - együttműködési megállapodásokat kötnek kereskedelmi egységekkel. Például az egyik helyi üzletházban is működik az úgynevezett „Helyi termékek utcája”, itt csak és kizárólag az egyesülethez köthető termelők portékái találhatóak és vásárolhatóak meg.

Miután a hozzánk csatlakozók száma és népszerűsége is igencsak megugrott, a következő mérföldkő a minőség, mint célkitűzés elérése volt. Ezért 2014-ben elindítottuk a saját védjegyrendszerünket, „A Vidék Minősége - Éltető Balaton-felvidék” védjegy egy nemzetközi minősítési rendszer része. Ezzel mára már több mint száz termelőnk és szolgáltatónk rendelkezik

– hangsúlyozza dr. Rédei Zsolt, az egyesület elnöke.

A védjegyrendszer egyedülállóságát az is mutatja, hogy a termékek, szolgáltatások minősítését az egyesület legnagyobb tapasztalattal rendelkező, helyi tagjaiból összeállított Védjegytanács végzi, akik az írásban, tételesen rögzített védjegy szempontrendszer szerint folytatják le a jelentkező előzetes bevizsgálását és minősítését.

Úgy gondolom, hogy a közösségfejlesztés legmagasabb szintje az, amikor nem külső tanúsítókkal végeztetjük a minősítéseket, hanem a saját közösségből választott, mindenki által széles körben elismert szakmai tudással és eredményekkel bíró, helyben élő és dolgozó tagok keresik fel a termékek előállítóit vagy a szolgáltatókat, hogy minősítsék őket

– emelte ki az elnök.

Mindezen túl az egyesület további együttműködéseket is generál a helyi termelőik és szolgáltatóik között, hogy ezzel is tovább fokozzák a helyi termékek piaci megjelenését.

Nagyon széles és mély együttműködési, partnerségi kapcsolat van közöttünk, mi ezt úgy hívjuk, hogy hálózatosodtunk

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– hangsúlyozta Rédei Zsolt.

A termékek minősítésén és az együttműködéseken túl az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület ötvenkilenc településen részt vesz a vidékfejlesztésben is a LEADER program keretein belül. Az egyesület a 2007-2014 közötti időszakban kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás szakmai előkészítésében és pályázati felhasználásában működött közre. A mostani - jelenleg már a szakmai előkészítés szakaszában járó - 2023-2027-es időszakban ez az összeg 900 millió forint.

Nagyságrendileg minden egyes fejlesztési célunknál a megpályázható összeget ötmillió forintban határoztuk meg, ebbe nem igazán férnek bele a jelentős infrastrukturális fejlesztések, viszont egyedülállóan hasznosak lehetnek az - többek között - az eszközbeszerzések esetében

– mutatott rá az elnök.

A vidékfejlesztéshez hozzátartozik a fiatalok helyben tartása és letelepedésük elősegítése is, hiszen ez manapság egyre nagyobb gondot okoz. Ezért az egyesület fontos saját céljaként fogalmazta meg, hogy ezen a területen is példa értékű munkát végezzen. Az egyesület az elmúlt 15 évben maga is többgenerációssá vált, hiszen manapság már azokat a fiatalokat veszik fel hasznos tagként az egyesületbe, akiknek a szüleik 2008-ban, az elsők között léptek be az egyesületbe.

Másrészt a pályázati és támogatási kérelmeknél is fontos szempont a fiatalok lehetőségeinek a javítása, így ők minden esetben előnyt élveznek.

Ami igazán nagy lépés, az az idén az Fecskeházak mintájára indított program, amelynek keretein belül tervben van, hogy több helyi, környékbeli ingatlant vásárolna meg és újítana fel az egyesület, hogy elősegítsék a fiatalok lakhatását. Emellett az egyesület a lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy az ide költözőknek munkalehetőséget kínáljanak akár az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnél, vagy az egyesület valamelyik tagjánál. A lakásokkal kapcsolatban pedig már fel is vették a kapcsolatot a partner önkormányzatokkal, hogy mérjék fel a települések adottságait, hogy hány olyan ingatlan található a közigazgatásai területükön, amelyet az egyesület meg tudna vásárolni erre a célra. Az elnök azt azonban kihangsúlyozta, hogy ezek nem önkormányzati lakóházak, hanem magántulajdonban lévő épületek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 9. csütörtök
Marcell
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33