A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A farsang évszázadok óta télűző és tavaszváró mókázás és mulatozás, amikor kicsi és nagy egyaránt jelmezbe bújik. A jókedvről és a mulatságról idén sem kell lemondanunk, még ha a farsang ikonikus étele, a farsangi fánk idén jóval többe is kerül, mint tavaly ebben az időszakban. De hogy az élelmiszerárak megemelkedése se vegye el a kedvünket a vigasságtól, mutatunk egy tökéletes szalagos fánk receptet, amit bárki elkészíthet otthon.
24,5%-ra ugrott az infláció 2022 decemberében, amit elsősorban a hatósági üzemanyagárak eltörlése okozott, azonban az élelmiszerárak emelkedése is tovább gyorsult. A továbbra is erős árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 24,8%-ra ugrott. Tavaly átlagosan 14,5%-kal nőttek a fogyasztói árak.
Egy év alatt az élelmiszerek árai 44,8%-kal nőttek, ami érdemi gyorsulás a két évvel ezelőtti 3% körüli növekedéshez képest. Ezen belül a sertéshús árak decemberben 29,9%-kal nőttek. A baromfihús árak 51,5%-kal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 43,2%-kal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 40,3%-kal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 35,9%-kal emelkedtek. Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 52,1%-kal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8%-os UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5%-os és 2,8%-os ESL tej ára). A sajtok ára 83,2%-kal, az egyéb tejtermékek 79,2%-kal, a vaj, vajkrémek árai 79,4%-kal emelkedtek. A tojás ára 82,7%-kal, a margariné 58%-kal, a sertészsíré 89,2% emelkedett. Decemberben a kenyér 81,1%-kal, a péksütemények 57,2%-kal, a száraztészta 70,8%-kal, az édesipari lisztesáruk 71%-kal drágultak, míg a burgonya árai 41,6, gyümölcsök árai pedig 30,4%-kal emelkedtek. A munkahelyi étkezésé 32,2%-kal, az éttermi étkezésé 29,4%-kal drágult, derül ki Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzőjének levezetéséből.
Hiába a hatósági ár, idén drágább a farsangozás
Az árstopot 2022 decemberében hosszabbították meg 2023 áprilisáig – az elhúzódó háborúra és a brüsszeli szankciókra hivatkozva – és úgy tűnik, a kormány jelenleg nem tervez változtatni a megszabott határidőn.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás
- közölte az Agrárminisztérium.
Az ársapka bevezetése miatt átlagosan az étolaj ára 1,5%-kal, a liszté 6,7%-kal (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, de a rétesliszté nőtt), a cukoré 10,3%-kal emelkedett, de az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabbak lennének az árak a korlátozás nélkül.
Itt a farsang, áll a bál
A tél szürkesége lehangolja az embert, így nem véletlen, hogy a karácsony elmúltával az emberek olyan szórakozást kerestek, ami jobb kedvre deríti őket a szürke és borús napokon. Ez is az egyik oka a bálok, a farsangozás hagyományának, ami a mai napig él, különösen vidéken. A zene, a tánc, a jókedv és a mulatozás úgy tartozik ezekhez az utcai felvonulásokhoz és általában a farsangi beöltözéshez évszázadok óta, ahogy a karácsonyhoz a mézeskalács vagy a fenyőfa.
A farsang a vigasságokról, bálokról szól, semmilyen keresztény ünnep nem tartozik ehhez az időszakhoz, sőt épp a legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot előzi meg. Az ősi tavaszváró ünnephez sok néphagyomány kapcsolódik.
A farsang záró dátuma minden évben változik. Hamvazószerda a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig tart. Az idei farsang január 6-tól február 22-ig, hamvazószerdáig tart.
Utána következik a nagypéntekkel záruló nagyböjt időszaka, de addig megengedett a dőzsölés, az evészet-ivászat. Éppen ezért is hívták a vízkereszt utáni heteket az "ördög ünnepének", mert sokan olyannyira komolyan vették a "szabad időszakot", hogy szinte kifordultak önmagukból. A férfiak szoknyát húztak, a hölgyek kacérabbak lettek, és csinosabbnál csinosabb maskarákba bújtak, az utcán hangoskodtak. Annyit ettek-ittak, amennyi csak beléjük fért, és nem ért véget hajnalnál előbb egyik mulatság sem.
Persze országonként mások a mai napig élő népszokások, nálunk például nem vonulnak maskarásokkal teli teherautók az utcákon, melyekről a színes jelmezekbe öltözött mulatozók zsákszámra dobálják az édességet az utcán beöltözve mulató és ünneplő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, ahogy ez Németország-szerte szokás, de vannak más hagyományaink, amelyek legalább ennyire örömteliek a farsangi ünnepkörben, a báli szezonban.
Farsangi mulatságot már a középkorban is tartottak Európa-szerte, és nem volt ez másként a történelmi Magyarországon sem. A farsang jó alkalom volt a párkeresésre a sok táncos, zenés mulatság okán.
Amit kevesen tudnak: a báli szezon és táncmulatság lényege régen az eljegyzés volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ennek a hagyománya jelenik meg előttünk Csokonai Vitéz Mihály művében, a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vígeposzában kifigurázva, itt a vénlányok akarnak férjet fogni maguknak.
2023-ban a felnőtteknek szóló bálokra jellemzően 15 ezer forint/főnél kezdőnek a belépőjegyek, itt részletesen írtunk arról, hogy konkrétan hol mennyiért mulatozhatunk.
Az iskolai, alapítványi rendezvényekre a belépést ennél olcsóbban is megúszhatjuk: 4-8 ezer forintért is táncolhatunk, de ezek jellemzően inkább batyus bulik.
De van, ahol haladva a korral több mint százezer forintot is elkérnek egy többnapos, exkluzív báli szórakozásért (itt egy este - vacsorával 60ezer Ft). Aki viszont csak táncolni szeretne, sok helyen olcsóbb belépőjegyet is vásárolhat, amiért nem jár menü, viszont szabadon élvezheti a bulit.
Kötelező a jelmez, ahogy a bőséges evészet-ivászat is
A farsangi időszak jeles napjain és hétvégéin az ország számos településén rendeznek farsangi mulatságokat, disznótorral egybekötött lakomákat, így kedvünkre válogathatunk a szórakozási lehetőségek közül, összekötve akár egy kis felfrissüléssel valamelyik wellness és/vagy kastélyhotelben vagy termálfürdőben.
Hogy milyen jelmezeket öltöttek magukra az emberek? Mindig is divatos volt különböző figurák bőrébe bújni: pásztorlány, pásztorfiú, cigánykaraván tagjai, zenészek, lovagok, mesehősök, tündérek, királyfik, királylányok, bohócok, máskor állatok, pillangó vagy katicabogár képében jelentek meg a farsangozók.
A jelmezkölcsönzők kínálata széles skálán mozog, ahogy az árfekvésük is, de találhatunk már 2000 forinttól jelmezt egynapos kölcsönzésre gyermekek számára, a felnőtteknél ez az ár magasabb, 3000 forintnál kezdődik. Ugyanígy nagy a választék a megvásárolható jelmezeknél, 6ezer forinttóll 25 ezer forintig is válogathatunk a trendi maskarák között, de határ a csillagos ég.
Frasang idején mindenki fánkot eszik
A farsang jelképét, a fánkot is drágábban készíthetjük idén, mint tavaly ilyenkor, hiszen hiába lett árstoppos az étolaj és a finomliszt, az energiaárak ugyancsak megnőttek, így a gáz- vagy villanysütő többet fogaszt, amikor kellően felmelegítjük az olajat a finomsághoz. Hagyományosan bőséges napraforgó-étolajban sütjük ki ezt a farsangi csemegét, ami sok lisztből, jó sok lekvárral megpakolva az igazi, ez utóbbi ára pedig nagyon megugrott, a gyümölcsöké átlagosan több mint negyven százalékkal drágult, a boltokban kapható lekvároké pedig még magasabbra kúszott, 40-50 százalékos átlagos áremelkedés történt. A tejtermékeké 79,2%-kal, a vaj ára 79,4%-kal, a tojás ára 82,7%-kal, a margariné pedig 58%-kal nőtt. A tökéletes szalagos fánkhoz pedig elengedhetetlen a jó minőségű vaj (vagy margarin esetleg), a tej és a tojás. De ha már farsang, akkor jókedv és mulatozás, így feledkezzünk meg picit a drágulásokról. Mutatjuk a szerintünk tökéletes farsangi fánk receptjét, itt írtunk arról, milyen trükköktől lesz szép szalagos.
A tökéletes szalagos farsangi fánk
Hozzávalók (38-40 darabhoz):
- 600 g fehér búzafinomliszt
- 4 tojás sárgája
- csipet só
- 2 csomag vaníliás cukor
- 2 ek cukor
- 6 dkg vaj (82% – szobahőmérsékletű)
- 1 citrom reszelt héja (bio)
- 60 ml rum (nem rum aroma)
- 350 ml tej (2.8%)
- 40 g friss élesztő
- 500 ml étolaj a sütéshez
- Tetejére: lekvár, porcukor
- Tálaláskor: jóféle sárgabaracklekvár mellé (vagy ízlés szerint más lekvár)
Elkészítés:
- Az élesztőt kikeverem a vaníliás cukor negyedével, hozzáöntöm a langyos tejet és egy kiskanál lisztet, 20 percig pihentetem meleg helyen, letakarva.
- Kézi mixerrel kikeverem a tojások sárgáját a vaníliás cukorral, a kristálycukorral egészen fehéredésig, teljesen simára (5 perc), majd hozzáadom a rumot, reszelt citromhéjat, csipet sót és kidagasztom a kimért 60 dkg liszttel, élesztős tejjel (2 dkg ment az élesztőbe).
- Lágy, könnyű tésztát kapok, ami már nem nagyon ragad, de csak amikor összeállt a kelt tészta, akkor adom hozzá a puha vajat, majd duplán letakarva 20 percig pihentetem. Újra átdagasztom és 45 percig kelesztem, szintén letakarva.
- Enyhén lisztezett felületre kiborítom és ujjnyi vastagra, kizárólag a két enyhén olajos tenyeremmel kilapítgatom. Éles (szívecske, virág vagy akár csillag) formával kiszaggatom, újra letakarom és még 30 percig kelesztem.
- Közepesen forró zsírban sütöm, az eddig felül lévő részével lefelé teszem bele a zsírba úgy, hogy közben a hüvelyk és középső ujjammal összecsippentem a közepét (összeérjenek az ujjbegyek), majd lefedem 2 percre, és közepes lángon sütöm. Amikor barnul az alja, megfordítom és fedetlenül 2 percig tovább sütöm.
- Papírtörlőre szedem ki a fánkokat, majd amikor langyosra hűltek, őrölt eritrittel vagy klasszikus porcukorral szórom meg, a lyukakba pedig lekvárt teszek vagy akár csokoládéval csurgatom le.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?