Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac: például született kötelező biztosítás egy 100 éves, 1924-es gyártmányú autóra is.
Ahogy arról a HVG beszámolt, a Dacia az októberi Párizsi Autószalonon közölte, hogy hamarosan érkezik első hibrid modellje, mely a Joggerre fog épülni. A legfrissebb hírek szerint az első példányokat márciustól vehetik majd át a vásárlók.
Várhatóan a Jogger Hybrid 140 néven kapható modell indulóára 23 800 euró, vagyis átszámítva mintegy 9,6 millió forint lesz. Ahogy a lap írja, 140 lóerős teljesítményű normál hibrid hajtáslánc egy 1,6 literes 4 hengeres szívó benzinmotorra, két villanymotorra és egy 1,2 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorra épül. A fejlett rekuperációs technikának köszönhetően városi körülmények mellett akár 80 százalékban elektromosan közlekedhet az új Jogger.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.