A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Az Európai Friss Csapat – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő edukációs programja – és annak sportoló nagykövete, Valter Attila a hazai szilvatermesztéssel és az idei terméssel ismerkedett a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Ceglédi Kutatóállomásán - írta a NAK sajtóközleményében.
Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, a szilva Magyarországon a harmadik legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcs az alma és a meggy után. Közel 7000 hektáron termesztik, melynek 70 százaléka három megyében, Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében koncentrálódik.
Idén a tavaszi fagy és a nyári aszály miatt valamivel az átlag alatti szilvatermés várható, 50 000-60 000 tonna közötti. Ugyanakkor a vízhiány miatt a gyümölcsök egy része nem érte el az ideális méretet és beltartalmi értéket
– emelte ki a NAK elnöke.
Hozzátette, az aszály hosszabb távon is problémát jelenthet, mert a következő évi virágrügyek differenciálódásában is zavart okozhat, ami ismételten terméscsökkenést eredményezhet. Az ilyen időszakokban még inkább felértékelődnek a gyümölcstermesztési kutatások, valamint az öntözés szerepe.
Dr. Nádosy Ferenc a MATE Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Ceglédi Kutatóállomásának vezetője szerint szilvát termeszteni nem mindig egyszerű. Például olyan száraz időjárásban, mint az idei, tudni kell, milyen vízmennyiséggel, milyen tápanyagokkal kell segíteni a gyümölcs fejlődését.
A kutatóintézetben többek között a szilvafajták kutatásával, nemesítésével foglalkozunk, amelyek hasznos információkkal szolgálnak például a megfelelő fajtahasználattal kapcsolatban. Fontos szempontok a betegségekkel szembeni tolerancia és a széles ökológiai tűrőképesség. Igyekszünk úgy kialakítani a fajták nemesítését, hogy azok igazodjanak az aktuális szilvafogyasztási trendekhez is. Ráadásul a különböző fajták mind-mind más jellemzőkkel bírnak és másféleképpen használhatók fel
– fogalmazott a szakember.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az egyik legnépszerűbb fajta a Stanley, amely augusztus közepén kezd érni. Friss fogyasztásra az egyik legjobb ízű, édes szilvafajta a Toptaste, míg lekvárnak kiváló a Haroma és a Presenta is, melyekből befőtt és ecetes szilva is készíthető. Süteményekbe a Topfive fajta a legjobb választás, amely nemcsak magas cukortartalommal, de megfelelő savtartalommal is rendelkezik. A hagyományos termesztőkörzetekben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még mindig elterjedt fajta a besztercei.
A szilvának közel 3000 fajtája létezik, melyből Magyarországon 25 fajtát termesztenek. A fajták eltérnek méretben, színben (piros, lila, sárgás, zöldes, sötétkék), formában (kerek, tojásdad, gömbölyű, hosszúkás), magvaválóságban, lédússágban, aromában és az érési időben is. A sokféle hazai fajtának köszönhetően a szilva június végétől októberig érik. A szilvacsúcs augusztus végétől indul, amikor megkezdődik a szilva ipari feldolgozása is.
A szilva fajtagyűjteményben tett látogatása során Valter Attila, az Európai Friss Csapat sportoló nagykövete elmesélte, fiatalabb korában edzés közben, ha fáradtnak, szomjasnak érezte magát, sokszor megállt az út mentén, hogy egy kis szilvát egyen, mert nemcsak könnyen elérhető volt, hanem magas víz- és tápanyagtartalma miatt kitűnő regeneráló is. A videó, amelyben Valter Attila magyar bajnok kerékpáros és dr. Nádosy Ferenc bejárják a szilva fajtagyűjteményt, majd bepillantanak a szilvalekvárfőzés rejtelmeibe, megtekinthető az Európai Friss Csapat program közösségimédia-felületein:
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?