Változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi önkormányzata.
Rekordszámú látogatót fogadtak a várak és a kastélyok Magyarországon, májustól augusztus végéig több mint 310 ezren látogatták meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. műemléki helyszíneit - közölte pénteken az MTI-vel Glázer Tamás ügyvezető igazgató.
Adatok alapján tavaly májustól számítva, vagyis a járványügyi korlátozások megszűnése óta másfélszeresére nőtt a látogatottság, és idén minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére. 2021 egészéhez képest a nyár végéig 70 százalékos az emelkedés, a 2020 januárjában elfogadott értékesítési stratégia bevezetése óta már több mint 1 millió látogatójuk volt.
A látnivalók közül kiemelték a havonta több tízezer érdeklődőt fogadó tatai Esterházy-kastélyt és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt, de igen népszerű az edelényi kastélysziget, a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a siroki vár is
- írták.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. folyamatosan újít föl kastélyokat és várakat, a 30 projekthelyszínből 14-et üzemeltet is. Jelenleg 20 műemlék épület látogatható a társaság portfóliójából. Tavaly a tatai, a füzérradványi és a nádasdladányi kastély mellett megnyitották a szögligeti Szádvárat, Sümegen a Püspöki Palotát, valamint Bajnán a Sándor-Metternich-kastélyt. Idén Majkon a kamalduli remeteség, a rendkívüli látogatottságnak örvendő szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint a dobai Somló-vár vált látogathatóvá, az év végéig pedig még átadják a nagyvázsonyi Kinizsi-várat, a szigetvári várat, valamint a Festetics-kastélyt Dégen, ahol az egyedülálló angolpark most is látogatható
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- olvasható a közleményben.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?