A javaslatcsomag célja az új koronavírusjárványból való sikeres kilábalás hathatós segítsége, a helyi igényekre és lehetőségekre fókuszálva, ám az országos gyakorlatban is alkalmazhatóvá tétele.

Itt a mesterterv: ezekkel az ötletekkel tennék válságállóvá Baranyát

2021. december 23. 06:14

Válság után válságban címmel állított össze egy javaslatcsomagot a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. Ezek összesen négy célterületre fókuszálnak: fejlesztéspolitikai javaslatok, források és támogatások, adminisztráció és humánerőforrás. A javaslatcsomag célja az új koronavírusjárványból való sikeres kilábalás hathatós segítsége, a helyi igényekre és lehetőségekre fókuszálva, ám az országos gyakorlatban is alkalmazhatóvá tétele. A kamara minden javaslatát elküldte a nemzeti kamara és felelős minisztériumok irányába. A HelloVidék ezekről az ötletekről kérdezte Rabb Szabolcsot, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárát.

A javaslatcsomag szerint a már működő Baranyai Iparfejlesztési Program egésze mintaprojektként azonnal elindítható, hiszen azt korábban minden helyi, releváns intézménnyel egyeztették a szakemberek. Ahogy arra rámutattak, a felmért, közel negyven vállalkozás fejlesztési projektjei egy gyors frissítést követően azonnal támogathatók, a programban leírt módszerrel és eszközökkel. A program forrásigénye Baranyára vonatkoztatva 50 milliárd forint.

Ez a támogatás gyors és hatékony lehetőséget jelentene a bevételt termelő, eddig is fejlesztési és részben export tevékenységet is végző gépipar, elektronikaipar, egészségipar, környezetipar, kreatív ipar számára. Ez összhangban van a világ globális trendjeivel és a tudásgazdaságot erősíti, arra épít. A program gyors tempóban megragadja az érintett kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok adottságait, feszítő sebességgel támogatja az elrugaszkodást, új termékek és szolgáltatások fejlesztése révén a hazai és nemzetközi piacon történő megjelenést, tevékenységet. Közvetlen forrásokat, vissza-nem és visszatérítendő támogatást jelent, épít a kreativitásra, kooperációs képességre, értékláncok részben önmaga gerjesztett építésére. Felelősséget jelent és eredményez minden a fejlesztéspolitikában résztvevő szereplőnek, függetlenül attól, hogy a politika szervezője vagy a fejlesztések haszonélvezője

– mondta Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.

Baranyában a Pécsi Tudományegyetem is a gazdasági élet fontos szereplője, ezért az egyetemi fejlesztéseknek is kiemelt jelentősége van, amire a szakemberek fontos hangsúlyt helyeznek, ám némi kitétellel. Ahogy a javaslatcsomagban fogalmaznak, az egyetemi fejlesztések akkor jelentenek valódi, a helyi gazdaságra építő és vele kooperáló támogatást, ha ezek a fejlesztések „nem pontszerűen végrehajtott zárt rendszerek”, hanem a helyi gazdaságra építő, azokat kötelezően bevonandó programok.

Javasoljuk az egyetemközpontú fejlesztési forrásoknál az információ- és kommunikációtechnológiai, a feldolgozóipari, az élelmiszeripar, valamint az egészségipari gazdasági szereplők kötelező bevonását, az egyes fejlesztéseknél a vállalkozások számára központi támogatás nyújtását, amely támogatást megbízásos jogviszonyban a választott egyetem végzi el. Képesnek kell lenni kapcsolódni a nemzetközi értékláncokhoz, amelyek rövidebbek lesznek, mint a válság előtt. Ehhez sok nemzetközi lehetőség és felhordás szükséges, például a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezette és kamarák, vállalkozásfejlesztési alapítványok által működtetett Enterprise Europe Network hálózat, amely hatvan ország üzleti és innovációs együttműködése

– mutatott rá a fejlesztéspolitikai javaslatok második részére a főtitkár.

Hozzátette, a körkörös gazdaság valódi pénzügyi támogatása az anyagok, új energiák és a kapcsolódó fejlesztések koordinálása. Ahogy a szakember fogalmazott, a vállalati kezdeményezések összefűzve történő támogatása, a helyi beszállítók minél magasabb szintű bevonásával kiemelt fontosságú. A javaslatcsomagban szerepelt még a klaszterek és a beszállítói közösségek szervezés es támogatása, illetve az állami megrendelések volumenének növelése, illetve a megrendelések ügyintézésének gyorsítása.

Iparágakon átívelő közös termék és szolgáltatásfejlesztéseket szükséges támogatni, ehhez kell a támogatási rendszert igazítani és fejleszteni. Szükséges a fejlesztési folyamatok folytonosságára építő pályázati programok kialakítása is, akár egy lépcsőzetes programmal, amelyben nulla-egy egység fejlesztési indukció elemzése, egy-öt egység fejlesztés és prototípus, hat-tíz egység piacra vitel és export támogatás lenne. A nehéz helyzetbe került, esetleg korlátozás alatti szektorok számára gyors és hatékony beruházási és eszközvásárlási hitelekre van szükség, illetve ezek gyorsított banki eljárásainak kezdeményezésére. Fontos a korlátozás alá került szektorok normatív támogatása, a normatív támogatás rendszerének kialakítása, de a Széchenyi Kártya rendszer további bővítése és a válság-konstrukciók fenntartása is

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

– magyarázta a források és támogatások kapcsán Rabb Szabolcs.

A javaslatcsomag második pontjában a kamara feltüntette a szervezeti és termékinnováció támogatásásnak szüksége, egyszerű voucher jellegű finanszírozási programokkal. Ahogy arra kitértek, a szervezetek fejlesztése azért is fontos, mert a kis- és középvállalkozások esetében sokszor pont a definiálatlan folyamatok állítanak gátat a hatékonyság fejlesztése és a digitalizáció elé. Felvetették egy úgynevezett „COVID” állampapír kidolgozásának és kibocsátásának lehetőségét, illetve a nehéz helyzetbe került, finanszírozásképtelen cégek megmentését, megyei vállalati felvásárlási alap létrehozásával.

Kiemelten fontos lenne a feketepiaci szereplők határozott szűrése és a tevékenység gyakorlásától történő eltiltása, de még ennél is kiemeltebb a törvényesen működő vállalkozások széleskörű támogatása, amely a magasabb adóbefizetésben realizálódik.

Javasoljuk az adminisztrációs terhek csökkentését és egyszerűsítését, de a valódi egyablakos ügyintézési rendszer kialakítását is. Úgy gondoljuk, hogy a közbeszerzési törvényben kell előnybe hozni a helyi beszállítókat és a kapacitással rendelkező potenciális teljesítőket, például a helyben fizetett helyi iparűzési adó, vagy mondjuk a helyi munkaerő megléte mentén

– írta a kamara az adminisztrációt érintő javaslatcsomagban.

Továbbá, a humánerőforrás területének jelentőségét is hangsúlyozták a csomagban, amelyben szorgalmazzák a céges igényekre választ adó rövid ciklusú átképzéseket és tréningeket, ezek támogatását. Meghatározónak tartják a szakmák népszerűsítését, a korszerű és egységes kamarai-vállalati pályaorientációval együtt. Itt kapna jelentőséget a visszavándorlást növelő, elvándorlást csökkentő közös programok indítása. Mindezek mellett mérvadó lenne a szakképzési centrum tagiskolák fejlesztése, összevonása az egyetemi fejlesztésekkel; párhuzamosan szakképzési képzőközpont kialakítása az egyetemi karok, vállalkozói parkok és laborok egységében. A szakemberek szerint sokat számítana a fiatal mérnök és természettudományos oktatók képzése, illetve a speciális tanári életpályamodellek fejlesztése. Végül, de nem utolsó sorban nélkülözhetetlennek tartják az újraindulást követően a munkaerőfelvételt képzésekkel és bértámogatással támogatni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33