A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Kerékpáros paradicsomot hoznak létre a Börzsönyben, ahol a családok és sportolók is találnak majd kikapcsolódási lehetőséget; az Ipoly Erdő Zrt. és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) 1,5 milliárd forintos beruházása 2022 végére készül el, a fejlesztések között erdei utak újulnak meg, hegyi kerékpáros ösvény és e-bike kerékpárkölcsönző, valamint játszótér épül - közölte a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. kommunikációs vezetője.
Osztrozics Dóra elmondta: a projekt központi eleme a kerékpáros turizmus fejlesztése, mint a térség felzárkóztatásának egyik kulcskérdése. Mivel a térségben nagymértékű a kerékpáros forgalom növekedése, hiánypótló beruházásként hozzák létre a kerékpáros és a gyalogos turizmushoz szükséges infrastrukturális- és szolgáltatásfejlesztési elemeket Zebegény, Köves-tető (Nagymaros külterülete), Farkas-völgy, valamint a Királyrét-Diósjenő szakaszokon - tette hozzá.
Erdei utak újulnak meg, hogy a térségbe érkező kerékpárosokat megfelelő körülmények fogadják, az épülő hegyi kerékpáros ösvény pedig a sportolók teljes körű igényeit szolgálja majd.
A szabadidős céllal érkező családok minőségi szórakozását segíti a királyréti játszótér felújítása és a Diósjenőn épülő új játszótér is. Az e-bike kerékpárkölcsönző hálózatot segítségével a látogatók nagyobb területet fedezhetnek fel a Börzsöny természeti csodáiból. A fejlesztés keretében ezen felül a gyalogos és kerékpáros forgalom meghatározására alkalmas forgalomszámlálókat is beszereznek.
Osztrozics Dóra ismertette: Budapest közelében, a Dunakanyartól északra emelkedő Börzsöny központi része az úgynevezett Magas-Börzsöny, amely Magyarország legérintetlenebb hegyvidéke. "Sziklagyepes gerincek, zord andezittornyok, kőmezők, mély szurdokvölgyek és csobogó patakok bújnak meg a Csóványos körüli sűrű erdőben", ezekre az egyedülálló természeti adottságokra, a térség kultúrtörténeti értékeire, valamint az ökoturisztikai lehetőségekre alapozva indított közös fejlesztést az AÖFK és az Ipoly Erdő Zrt. - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?