5 °C Budapest
Az egész éves Balatonban hisznek és a hét éves munka gyümölcse talán mostanra fog beérni. Immár hatodik alkalommal mutatták be az egyesület „Kóstold körbe!” kiadványát, de a siófoki premieren megkóstolhattuk az idei év BalatonBorát is.

Fontos változás érik a Balatonnál: így számolnák fel a szezonalitást

2021. május 19. 14:01

Az értékteremtésben és az érték alapú összefogásban hisz a balatoni borászatokat és vendéglátó vállalkozásokat tömörítő Balatoni Kör új elnöksége. Sokan elitistának tartják őket, de saját bevallás szerint csak megrögzötten ragaszkodnak a minőséghez. Ahogy a szerdai sajtóreggelin elárulták, az egész éves Balatonban hisznek és a hét éves munka gyümölcse talán mostanra fog beérni. Immár hatodik alkalommal mutatták be az egyesület „Kóstold körbe!” kiadványát, de a siófoki premieren megkóstolhattuk az idei év BalatonBorát is.

A Balatoni Kör még 2014-ben alakult, jelenleg 42 tagja van és 54 vendéglátóhelyet képvisel a Balaton körül, mindhárom megyében. Hármas értéket szorgalmaznak: igényes környezetet, a helyi alapanyagokra épülő gasztronómiát és az egész éves vendéglátást. Idén az újjáalakult elnökség azonban még egy célt megfogalmazott: egymás ajánlását.

Az ország többi részéből gyakran úgy tűnik, hogy a pandémia nem viselte meg a Balatont és a környékét, pedig ez nem igaz. Nagyon nehéz másfél éven vannak túl a három megye vállalkozásai. Ezért is próbálunk idén fokozott segítséget nyújtani nekik. Hiszünk az egész éves Balatonban, ezért lehetőségeink szerint támogatjuk azokat a vállalkozásokat, akik vállalták, hogy a nehézségek ellenére minden évszakban nyitva tartanak. A szezonalitás örök kérdés, de mi azt szorgalmazzuk, hogy először legyen egy olyan minőségi kínálat, ami megteremtheti a keresletet. És amennyiben ez megvan, akkor a vendégek is jönni fognak az ország minden részéről, legyen szó nyári vagy téli időszakról. Az egyesület tagjainak 99 százaléka egész évben nyitva tart, mi egyfajta példával próbálunk elöljárni minden balatoni vendéglátós előtt

– mondta el a szerdai sajtótájékoztatón a HelloVidék kérdésére Szilágyi Lajos, Balaton Kör újonnan megválasztott elnöke. Hozzátette, fő mozgatórugójuk az értékvédelemben, összefogásban, közös gondolkodásban rejlik, ezért konkurenciaharc helyett jó szívvel ajánlják egymást. Hangsúlyozta azt is, hogy a fentiek tükrében az egész éves Balaton ma már nem utópisztikus álom, hanem kézzelfogható valóság.

Idén nyáron valószínűleg rekordszámú látogató várható a Balatonnál, és sokan beszélnek nagymértékű áremelkedésről. A kiadványban szereplő vállalkozások azonban nem terveznek irracionális áremelést, hiszen ők hosszútávra terveznek és tíz-húsz év múlva is szeretnék vendégül látni a magyar tengerhez érkező látogatókat. Leginkább magyar turistákra számítunk, hiszen fesztiválok nélkül a külföldi roham valószínűleg elmarad. Illetve még sok a kérdés az országonként eltérő járványügyi szabályozások miatt is

– mutatott rá Szilágyi Lajos.

A rendezvényen azt is kiderítettük, hogy a Balatoni Kör tagjai nem küzdenek munkaerőhiánnyal, és a pandémia ideje alatt is meg tudták tartani a dolgozóikat. Egyszóval, abszolút motiváltan és felkészülten várják a hamarosan induló nyári szezont. A most alakult rendezvény munkacsoport háromszor rendezi meg a Gasztropiknik sorozatot, ezúttal Balatonfüreden, Köveskálon és Balatonfüreden. Részt vesznek június közepén a strand minősítésen, és először szervezik meg az év strandétele versenyt. A téli szezonra előretekintve azt is elárulták, hogy idén lesz adventi vásár Balatonfüreden. Emellett a közgyűlés most szavazta meg, hogy borászatok, éttermek, szálláshelyek utalványaiból összegyűlt csomagot ajándékoznak a Balaton körülvevő kórházaknak.

Az idei BalatonBorok könnyűek, frissek, nyáridézők és egységesek. Ez most tipikusan az az évjárat, amely pontosan illik a strandok, teraszok hangulatához és egyetlen borhűtőből sem hiányozhat. Nem véletlenül: ez az első, termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon. Ráadásul bármelyik borászat elkészítheti, aki megfelel a szigorú, előírt feltételeknek. Ettől is még nagyobb hangsúlya az összefogásnak

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

– mutatott rá Dobosi Győző, a BalatonBor projektvezetője a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös termékének előnyeire és fontosságára. Hozzátette, ez a bor mára több lett mint egy termék, hiszen a Balaton első régiós terméke, ami mögött a három megye borászatainak összetartása és barátsága áll. És bár az elmúlt év bővelkedett nehézségekben és kihívásokban, büszkék arra, hogy a hatodik évjárat mégis palackba került.

Évről évre egyre népszerűbb a termék a fogyasztók körében is, a legtöbb palack nem egészen egy év alatt elfogy a pincékből és a polcokról. Ráadásul nemcsak a bor minőségi, hanem az arculat is igazán balatoni: ez az első termék, ami stílusosan, fenntartható módon, fair trade rendszerben, rövid ellátási láncon jut el a fogyasztókhoz. A cimkéje egyben szimbolizálja a szőlőfürtöt, az összefogást, a szőlőszemeket és napsugarakat. Látszik rajta a balatoni horizont is

– emelte ki Dobosi Győző.

Ahogy megtudtuk, a BalatonBor a balatoni borpiramis alapja: innen kell, hogy induljanak a jó balatoni olaszrizlingek, erre lehet építkezni. Az idei BalatonBor olaszrizlinből készült, jó ívású, ugyanakkor tartalmas balatoni bor, elsősorban a gasztronómia és a régiós értékesítés számára. Célja a magyar tenger körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése, a stabil hazai és külföldi piacok kiépítése, a tó körüli termőterületek kiépítése. Emellett az egyesület törekszik a jó minőségű szőlő kedvező áron történő felvásárlásának biztosítására, ezáltal a minden piaci szereplő számára fair-trade termék létrehozására.

Az idei évben a következő borászatok palackozhatnak BalatonBort egységes megjelenés és márka alatt:

  • Gyukli Pince
  • Feindl Pince
  • Zelna
  • Hujber Pincészet
  • Lídia Borház
  • Istvándy Pincészet
  • Fata Pince
  • Dobosi Pincészet és Vendégház
  • Bujdosó Pincészet
  • Tagyon Birtok
  • Veszprémi Pince
  • Cseh Családi Pince
  • Szerelmley Birtok
  • Laposa Birtok
  • Bogáromi Borbirtok

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 8. 21:11
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33