4 °C Budapest

Mégsem tiltják be az avarégetést 2021-től az egész országban: itt a friss rendelet

2020. december 9. 14:01

Amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel - ez derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a parlament által még nyáron elfogadott módosítás értelmében 2021. január elsejétől kezdődően országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése. A döntéssel azt a rendelkezést törölték el, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést. Ennek célja az indoklás szerint a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme, a levegő nem megfelelő minősége miatt ugyanis uniós kötelezettségi eljárás indult Magyarország ellen.

December 2-án azonban megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, ami teljesen felülírja a fél éve elfogadott módosítást és az azzal járó országos tilalmat. A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, tartalma alapján veszélyhelyzet megszűnéséig (vagyis jelen állás szerint február 8-ig) továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.

Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel.

A rendelettel kapcsolatban megkérdeztük a Levegő Munkacsoport munkatársát, Bendik Gábor környezetvédelmi szakjogászt, aki a HelloVidéknek azt mondta: a visszalépéssel nem értenek egyet, nehéz látni mögötte a szakmai indokokat. Emiatt írtak is egy tájékoztatást kérő levelet Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, válasz egyelőre nem érkezett.

Levegőminőségi vagy akár hulladékgazdálkodási szempontból semmi nem indokolja a rendelkezést, sőt, éppen az ellentétére lenne szükség. Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány terjedése, a tünetek súlyosbodása, a halálozási arány összefüggésben áll a légszennyezettséggel. Ennek több hatásmechanizmusa van, de röviden összefoglalva: a szennyezett levegőben található apró részecskéken is utazik a vírus, ráadásul a légúti megbetegedéseket eleve súlyosbítja, akár elő is idézheti a légszennyezettség. Éppen hogy a levegőminőség javítása érdekében kellene akár rendkívüli, akár hosszú távú intézkedéseket tenni azért, hogy a járványt visszaszorítsuk, nem pedig visszavonni az országos tilalmat.

A szakember azt is hozzátette, hogy a januári időszakban nem is igazán keletkezik olyan mennyiségű kerti hulladék, mint ami a tavaszra vagy az őszre jellemző. „Az sem lehet indok, hogy ne lenne alternatíva a zöldhulladék-égetésre, hiszen eleve egy megfelelő felkészülési idő állt a lakosság és az önkormányzatok rendelkezésére a kerti hulladékok környezetbarát kezelési módszereinek kidolgozására. Ahol még így sem működik gördülékenyen a zöldhulladék elszállítása, kezelése, ott a helyi komposztálás lehetőségével is lehet élni.”

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az avar- és zöldhulladék-égetés egyébként számos településen már eddig is tiltott volt, jellemzően a kisebb önkormányzatok foglalkoztak kevésbé a jelenséggel.

Az országos tilalom bevezetésével kapcsolatban Bendik Gábor azt mondta: nem gondolja, hogy ez különösebb problémát okoz, illetve a Levegő Munkacsoporthoz sem érkezett eddig olyan jelzés, amiből az derülne ki, hogy bárhol akadályba ütközik az átállás.

A hulladék megfelelő kezelését az önkormányzatok különösebb segítsége nélkül is meg lehet oldani, vidéken, kisebb településeken főleg, itt ugyanis bőven rendelkezésre áll az a hely a kertekben, ahol az ott termelődött zöldhulladékot komposztálni lehetne. Egy ugyanakkora helyen, ahol el lehet égetni egy kupac avart, komposztálni is lehet ugyanazt a mennyiséget. Nyilván ez egy lassabb folyamat és több odafigyelést is igényel, de az előnyei is bőven megvannak: a biológiai körforgásból nem vonjuk ki a tápanyagot, ami által a talajerő-utánpótlást is valamelyest biztosítjuk. A kártevők (aktuálisan most például a dióburok-fúrólégy) megsemmisítésére sem az égetés jelenti a megoldást, hanem a megfelelő növényvédelem

- összegezte a HelloVidéknek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33