A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Mire egy kanál leves a számhoz ér, addigra négy-öt légy is bele tud repülni - panaszkodott egy asszony. Legyek teszik pokollá a Tolna megyei Koppányszántó lakóinak életét.
Legyek teszik pokollá a Tolna megyei Koppányszántó lakóinak életét: a rovarok mindent ellepnek, nemcsak a teraszokon, de bent a házakban is, enni is alig lehet tőlük, számolt be az RTL Klub híradója. A helyiek szerint a közeli sertéstelep újraindulása óta van légyinvázió a faluban, pár hónapja már tarthatatlan a helyzet. Egy ott élő arról számolt be, hogy fél nap alatt megtelt a kihelyezett légycsapó, de van, ahol két ragasztócsík sem volt elég ellenük.
Mire egy kanál leves a számhoz ér, addigra négy-öt légy is bele tud repülni
- panaszkodott egy asszony. Ő mondta azt is, hogy a sertéstelep óljain lévő ventillátor miatt a bűzt is érezni lehet, mintha trágyagödör mellett élnék az életüket.
A telep tulajdonosa azt mondta, ők törvényesen működnek, és nemrég egy hatósági vizsgálat is mindent rendben talált a hizlaldában.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?