9 °C Budapest

10 pszicho-trükk: ezekkel idén simán eléred a céljaid

2020. január 2. 15:00

Az új év kezdete tökéletes alkalom arra, hogy tiszta lapot nyissunk, éppen ezért nagyon sok ember tesz újévi fogadalmakat. Annak ellenére, hogy januárban még mindenki motivált, februárra már nagyon sokan elvesztik a lelkesedésüket és feladják terveiket. Hogy mit tanácsolnak a pszichológusok? Miként tudjuk megtartani fogadalmainkat az új évben? Ennek jártunk utána.

Ahogy a mondás is tartja: új év egy új kezdet. Ez az időszak nagyszerű lehetőség a rossz szokások elhagyására és az új rutinok kialakítására. Természetesen a döntést vagy a fogadalmat sokkal könnyebb meghozni, mint megtartani, és január végére a legtöbben közülünk már nem olyan elszántsággal küzdenek céljaikért, és visszatértek a régi szokásokhoz vagy feladják álmaikat.Persze ahhoz, hogy megértsük, miért sikertelenek az újévi fogadalmak, látnunk kell ennek a pszichológiai hátterét.

Mi értelme a fogadalmaknak?

Egy felmérés szerint az újévi fogadalmakat hozó embereknek csak körülbelül 9 százaléka érezte úgy, hogy sikeresen teljesítette céljait. A felmérés szerint a leggyakoribb fogadalmak közé tartozott a fogyás, a jobb pénzügyi döntések meghozatala, a dohányzásról való leszokás és a több idő eltöltése a családdal.

Bár az eredmények szerint sokan nem feltétlenül érték el céljaikat és nem teljesítették fogadalmukat, számukra mégis van egy jó hírünk.

Egy tanulmány szerint azok, akik az újévi fogadalmakat tesznek, tízszer nagyobb valószínűséggel változtatják meg viselkedésüket, szokásaikat mint azok az emberek, akik nem fogadnak meg semmit.

Na, de, hogy miért dönt emberek milliója a változás mellett? A kutatók szerint az év elejének van egy pozitív hatása, ami motiválóan hat a legtöbb emberre. Épp ezért képesek vagyunk magasztos és nagy célokat kitűzni magunk elé.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel tartsuk be a fogadalmainkat? Van néhány trükk a pszichológusok szerint, amit érdemes megfogadni. Lássuk, mit javasolnak a szakemberek.

Válassz egy konkrét, reális célt

Évente több millió ember dönt úgy, hogy "lefogy" vagy "formába lendül" a következő év során. Egy ilyen nem egyértelmű cél kiválasztása helyett koncentrálj valami konkrétabbra, amelyre realisztikusabb módon lehet készülni és dolgozni rajta. Például tűzzük ki célul inkább azt, hogy lefogyunk 10 kilót. Egy konkrét, megvalósítható cél kiválasztása lehetőséget ad arra is, hogy pontosan megtervezzük, hogyan fogjuk elérni a célunkat az év során.

Csak egy célt tűzz ki!

Noha hosszú listánk van a lehetséges újévi fogadalmakról, Richard Wiseman, a Hertfordshire Egyetem pszichológia professzora azt javasolja, hogy csak egyet válasszunk ki. Minden energiánkat erre összpontosítsuk, ahelyett, hogy túlságosan erőlködnénk a különféle célok betartása között. Szakemberek szerint a kisebb célok elérése fellendítheti önbizalmat.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ne várj az utolsó percig

A tervezés minden cél elérésének nélkülözhetetlen része. A szakértők javasolják, hogy tölts el egy kis időt azzal, hogy elgondolkodsz azon, hogyan fogod megvalósítani a terveidet. Ez azért fontos, mert, ha minden tervezés nélkül belevágsz a céljaid megvalósításába, könnyebben eltántoríthat egy váratlan akadály, mint azt gondolnád. Ha leírod a terveid ls minden hozzá kapcsolódó akadályt, problémát, akkor sokkal könnyebben tudsz rájuk felkészülni.

Kezdj kis lépésekkel

A rengeteg fogadalom miatt túl sok újévi terv fullad kudarcba. Pedig ehelyett koncentrálhatnál olyan apró lépések megtételére, amelyek végül segít elérni a nagyobb célt. Kis lépésnek mondható az, hogy ha egészségesebb életet akarunk élni, akkor felfedezzük az egészséges alapanyagokat, majd ezekből készítjük el kedvenceinket. Noha ez lassúnak tűnhet, ezek a kis változások megkönnyítik az új szokásokhoz való ragaszkodást, és növelik a hosszú távú siker valószínűségét.

Ne feledd, a változás egy folyamat

Azok az egészségtelen szokások, amelyeket megpróbálunk megváltoztatni, valószínűleg évekkel ezelőtt alakultak ki, tehát hogyan számíthatnánk arra, hogy csak néhány nap, hét vagy hónap alatt megváltoztathatjuk őket? A célok elérése hosszabb időt vehet igénybe, mint amennyit gondolnánk, de ne feledd: ez nem egy verseny!

Újítsd meg a motivációd

Az újévi első napjaiban valószínűleg magabiztosan és motiváltan érezzük magunkat. Persze mikor reggel korábban kell kelni az edzés miatt vagy idegesebbek vagyunk a nikotin hiánya miatt, már sokkal nehezebb dolgunk van. Amikor ilyen pillanatokkal szembesülünk, mindig emlékeztessük magunkat, pontosan miért csináljuk ezt.

Folyamatosan dolgozz a céljaidon

Februárra sok ember elveszíti azt a motivációs szikrát, amelyet közvetlenül az újévi fogadalom után éreztek. Tartsd életben ezt az inspirációt, ha továbbra is a célokon dolgozol, még kudarcok ellenére is. Ha a módszered nem működik, gondold át újra és dolgozzon ki egy új tervet.

(forrás: verywellmind.com)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 9. csütörtök
Marcell
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33