A légiközlekedési iparág 2025-ben is komoly kihívásokkal néz szembe, elsősorban a Boeing folyamatos problémái és az ellátási lánc zavarai miatt.
Bár a karácsonyt hagyományosan otthon töltjük, évről-évre egyre többen kelnek útra, hogy a legnépszerűbb településeken megszállva pihenjék ki az év fáradalmait. Mutatjuk, melyik belföldi helyekre utaznak legszívesebben a magyarok.
Itthon 2016-ról 2017-re 120 százalékkal, míg 2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a közvetített forgalom a december 22-26 közötti időszakban és a foglalási adatok alapján idén ez további 30 százalékkal gyarapszik
– mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója.
Az utazni vágyó magyarok kedvét az sem csökkenti, hogy ebben az időszakban a szállásadók gyakran másfélszeres vagy akár két és félszeres árrakkal dolgoznak. Ennek ellenére a foglalások darabszáma 24 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.
Legtöbben az apartmanokat (27%), vendégházakat (19%) vagy panziókat (18%) választják, ám nagy az érdeklődés a három (17%) és négycsillagos (14%) hotelek iránt is. Az átlagos foglalási érték 97 ezer forint, amely 53 százalékkal magasabb a tavalyinál. A legtöbb utazó (36%) 50 ezer forint alatt költ a szálláshelyére, a vendégek kevesebb mint harmada 50-100 ezer forintért foglal. 17 százalék hajnaldó akár 100-150 ezer forintot is fektetni a karácsonyi kikapcsolódásra, 8 százaléknak ez viszont 200 ezer forintot is megér. Természetesen vannak extrém esetek is: a legnagyobb összegű foglalás 1 millió 250 ezer értékben történt, a legolcsóbb pedig 5000 forintért.
A megyéket tekintve Heves (12%), Zala (11,9%) és Pest (10,8%) megye a legforgalmasabb, a népszerű, toplistás úti célok között, pedig Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula, Zalakaros és Eger, Szeged, Budapest, Siófok, Harkány és Miskolctapolca szerepel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legnépszerűbb úti célok a magyarok körében karácsonykor, belföldön
- Hajdúszoboszló
- Hévíz
- Gyula
- Zalakaros
- Eger
- Szeged
- Budapest
- Siófok
- Harkány
- Miskolctapolca
A legtöbb szállásadónál ilyenkor már szinte teljes a kapacitások kihasználtsága, ezért ha utazni szeretnénk érdemes előre gondolkodnunk és akár 3 hónappal korábban cselekedni. A legtelítettebb nap december 26-a, csütörtök lesz. A foglalások nagy része három vagy két napra szól, a látogatók 15 százaléka utazik csak négy napra, legkevesebben pedig az egy napos kikapcsolódást választják.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.