A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Ugyan már nem áll le az élet a Balatonon a nyári időszakot követően, de a szezonalitás hatásai továbbra is érezhetőek a térségben. Számos fejlesztésnek köszönhetően az indián nyár, az őszi hétvégék egyre kedveltebb célpontjának számító desztináció, néhány év múlva akár egész éves üdülőparadicsommá válhat.
Az ország második legnépszerűbb turisztikai célpontjának számító Balaton, gasztronómiai, kultúrtörténeti és táji értékeivel kiemelt jelentőséggel bír az ország idegenforgalmának tekintetében. Közép-Európa legnagyobb édesvizű tavaként népszerű fürdőhely: kellemes hőmérsékletű vizével, a táj kedvező klimatikus adottságaival a teljes nyári szezonban a belföldi üdülések egyik legkedveltebb úticélja.
A szallas.hu szezont megelőző, májusi felmérése szerint ötből négy magyar legalább egy alkalommal a Balatonon tervez nyaralni. A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencékben, ami szintén a part közeli települések, szálláshelyek forgalmát növeli. Legforgalmasabb időszaknak továbbra is július második fele, illetve az augusztus huszadikai hosszú hétvége számított.
A balatoni szállásfoglalások és az átlagárak is emelkedtek: a 2018-as évhez viszonyítva idén nyáron átlagosan 10 százalékkal magasabb áron lehetett szállást foglalni és az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett a foglalások száma. Főszezonban csaknem 15 százalékkal, a 2015-ös évhez képest pedig majdnem 40 százalékos a növekedés.
A turisztikai rekordernek számító 2018-as évhez hasonló számokat láthatunk a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vedégéjszakák adatait szemlélve idén is, ám annak ellenére, hogy a 2015-ös első negyedéves belföldi vendégéjszakák számához viszonyítva 2019-ben folytatódott a növekedés, a szezonalitás hatásai továbbra is érzékelhetőek.
A Balaton túlmutat a strandoláson?
Ahogy a magyarországi turizmust általában, úgy a Balaton üdülőtérségének vendégforgalmi jellemzőit is erős szezonalitás jellemzi. Mivel legtöbben a strandokra, fürdőhelyekre, a jó időjárással összeköthető programokra fókuszálva választják a Balatont és térségét célpontnak, ezért továbbra is nehézséget jelent a Balaton szezonon kívüli népszerűsítése. Országos szintű programok, turisztikai fejlesztési tervek, alapítványok, egyesületek, különböző szerveződések kiemelt törekvése felhívni a figyelmet a térség évszaktól független jelentőségére, értékeire és lehetőségeire, ezzel csökkentve a szezonalitást.
A Balaton, mint kiemelt turisztikai térség a vízparti üdüléseken kívül, számos neves program helyszínéül szolgál: Európa egyik legkedveltebb vitorlázó helyeként otthont ad a híres tókerülő vitorlásversenynek, a Kékszalagnak, illetve további vonzerőként zenei fesztiválok sokszínű kínálata várja az érdeklődőket. A főszezon mellett egész évben lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra a 210 km hosszú Balatoni Bringakörút, a kalandparkok és tematikus parkok, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén kialakított túraútvonalak, látogatóközpontok, gasztronómiai különlegességek, a kulturális, történelmi örökségnek számító látványosságok, attrakciók, illetve az egészségturisztikai szolgáltatások, gyógyvíz.
A bor és gasztronómiai terén a Balatonra folyamatos megújulás jellemző egy olyan irányba haladva, amely talán követve és támogatva a törekvéseket elindítja a turisztikai térséget a “Balaton egész éven át” szlogennel felvértezve a megálmodott cél irányába.
Télen-nyáron BalatON
Jelenlegi élményígéretekként a nyári családi vakáció, az ősszel és télen elérhető balatoni aktív kikapcsolódás, a baráti gasztróélmények, valamint a hévízi feltöltődés fogalmazhatóak meg. A fejlesztések megvalósításával a cél egy egész éven át változatos programokat, illetve az egyes évszakokhoz igazodó turisztikai kínálatot nyújtó Balaton megvalósítása.
Bor, élmény, ízletes falatok
A régióra jellemző ízek és helyi termékek, magas nívójú helyek jellemzik a desztinációt, amelyet az újonnan megjelenő beach-foodok, bisztrók, minőségi vendéglátóhelyek tettek még sokszínűbbé. A Balatoni Kör a térség vállalkozóinak összefogásával azt a célt tűzte ki maga elé, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsenek meg egy olyan körforgást, amely a régiót vonzóvá és élhetővé teszi minden évszakban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Igényes dolgokat szeretnénk létrehozni igényes környezetben, a Balatonon, amely hitem szerint egész létünk alapját jelenti
- mondta Laposa Bence az egyesület elnöke.
Az összefogás nevéhez fűződik például az olaszrizlingből készülő BalatonBor, amely egyfajta régiós termékként a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének erősítését hivatott szolgálni.
Egész éves csobbanás a kalandba
A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben dolgozta ki a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programot, amely minden idők legnagyobb turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogramja. A program szálláshelyfejlesztési konstrukciójának keretében országosan a kereskedelmi szálláshelyek 30 ezer szobája újulhat meg 2030-ig.
A Balatonra fókuszálva az MTÜ előkészítette és koordinálta a Balatoni strandok fejlesztése konstrukciót: 38 település 55 önkormányzati strandja több mint 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A beavatkozások jellemzően infrastrukturális vagy szezonhosszabbító fejlesztések (vizesblokk téliesítése, szaunavilág, medencék létesítése, rendezvénytér kialakítása), ám akadtak köztük családbarát szolgáltatásokat megvalósító projektek és a szabadidősportok feltételeinek javítását célzó újítások is.
A négyévszakos tóparti kínálat erősítését célozta a balatoni kalandparkok fejlesztésére 2017 novemberében megjelent konstrukció, amelyre 2018. január 15-ig lehetett pályázni. Az élményparkok a Balaton legerősebb nem szezonális, évszaktól független attrakciói, amelyek a strandok után a legnagyobb látogatószámot generálják, így fejlesztésükkel erősíthető a turisztikai térség elsődleges fejlesztési célja, az egész éves vízparti kínálat kialakítása.
Következő állomás: fenntarthatóság
A Kisfaludy Program legújabb konstrukciója a kikötők építésére és bővítésére irányul. 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a turisztikai ágazat kormányzati szervezete és várhatóan 5-8 projektet fognak támogatni. A cégek és önkormányzatok 2019. november 15-től december 16-ig pályázhatnak minimum 100 millió, maximum egymilliárd forint támogatásra, a kikötőknek pedig 2023. november 30-ig kell elkészülniük. A programban megvalósuló projektekkel szemben elvárások az évi 360 napos nyitvatartással a szezonalitás oldása és a fenntartható működéshez kapcsolódóan olyan hálózat (e-kikötők) kialakítása, amely az elektoromos hajók számára is megteremti a lehetőséget a Balaton teljes körű bejárására.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.