A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Csorna Város Önkormányzata a TOP-2.1.2-15-GM1-2016-00004 azonosítószámú, Zöldterületi fejlesztések megvalósítása Csornán című projekt keretében a Vilmos Park területén hajtott végre komplex zöldterületi fejlesztést, melynek eredményeként a Vilmos Park növény és állatvilágát információs táblákkal is bemutató tanösvény és a csornai ebtulajdonosok igényeit kiszolgáló kutyafuttató került kialakításra, valamint a meglévő nyilvános illemhely újult meg. A parkba kilátogató családokat a játszótér mellé telepített új büfé várja.
A büfé kialakítása és a nyilvános illemhely felújítása során korszerű fejlesztések valósultak meg, mert a hűtés-fűtést és a világítást is napelemes áramtermelés egészíti ki, továbbá mind a beltéri, mind pedig a kültéri világítás ledes világítástechnikával működik. A megvalósult fejlesztés állagmegóvását, vagyonvédelmét a kiépített riasztó- és kamerarendszer biztosítja.
A fejlesztés legfőbb célja volt, hogy a terület alkalmas legyen a családok és a fiatalok számára szabadidejük hasznos eltöltéséhez, úgy, hogy közben a környezeti fenntarthatóság követelményeit szolgálják, hozzájárulva a városi zöld környezet megteremtéséhez és ezek gazdaságos fenntartásához.
Az európai uniós fejlesztésnek köszönhetően a városi tanösvény, a büféépület, a komfortos nyilvános WC és a kutyafuttató létrejötte hozzájárul a pozitív városkép megerősítéséhez, a fejlesztés eredményeképpen az itt élők komfortérzete reményeink szerint emelkedik, továbbá turisztikai látogatók és a befektetők számára is vonzóvá válik a város.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?