A hangrögzítőt először Dél-Koreában elemezték, majd amikor kiderült, hogy az adatok hiányoznak, elküldték az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal laboratóriumába.
Faágak zuhantak emberekre, autókra, a jogi kar épületénél fa dőlt a sínekre. A trolivezeték is leszakadt, több helyen áram sincs. 112 kilométer/órás szél csapott le Szegedre, a színház tetejét is leszakította - írja a szeged.hu.
Több mint ötszáz helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait Csongrád megyében a hétfő délutáni vihar miatt, a legsúlyosabb károk Szeged belvárosában keletkeztek.
Megyeszerte kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak károkat, épületek megbontott tetejéről sodort le bádoglemezeket a szél. A megye több pontján áramszünet van. Személyi sérülésről egy bejelentés érkezett, Szegeden a Széchenyi téren egy padon ülő emberre szakadt rá egy platánfa, a hivatásos tűzoltók láncfűrésszel szabadították ki
- mondta Molnár Krisztina a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Kitért arra is, hogy a károk elhárítása több napig eltarthat.
Nem kímélte a vihar a szegedi jogi kar udvarát sem:
A hatalmas esőzés és szél után a Szegedi Vadaspark sem nyitotta meg ma kapuit:
Tisztelt Látogatóink! A szeptember 9-én kitört vihar okozta károk helyreállítása, technikai okok miatt a Vadaspark nem látogatható szeptember 10-én, kedden. A szíves megértésüket köszönjük!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- írták Facebook-oldalukon megosztott közleményükben.
Nem csak az vadasparkban de még a színház teteje is megsérült a viharban, ráadásul olyan mértékben sérült a tetőszerkezet, hogy az épületbe beesett az eső. A portál információ szerint az épület tetejének nagy részét felhajlította a szél, de ami még rosszabb, hogy a színpad is ázik. Barnák László igazgató hivatalos Facebook-oldalán közölte a hírt:
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint 7-8 milliméter eső esett, és majdnem orkán erejű, 112 kilométer/órás széllökéseket mértek. A szolgálat azt közölte, hasonló szélviharra már nem, de esőre kell számítani.Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?